DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Todt szerint túl van bonyolítva a mostani F1

Jean Todt elismerte, az F1 jelenlegi motorszabályai túlságosan bonyolultak, a jövőben pedig meg kell próbálniuk tudatosan visszafogniuk, és más irányba továbbfejleszteniük a mostani technológiát.

Az FIA elnöke, Jean Todt a minap annak adott hangot, hogy a 2014 óta hatályban lévő hibrid motorok bonyolultak, és a jövőbeni feladat mindenképpen ennek leegyszerűsítése kell, hogy legyen. Ember legyen a talpán, aki az elmúlt időszakban össze tudta számolni azt a motorbüntetés-halmazt, amit a versenyzők azért kaptak, mert hol a turbó, hol a hőenergia-visszanyerő rendszer ment tökre az autójukban.

Ez időnként teljesen követhetetlenné tette a versenyeket, a pilóták pedig a technika miatt kerültek nagy hátrányba, ráadásul a nézőket teljesen hidegen hagyja a motorok felépítése. Nekik az kell, hogy minél gyorsabban és hangosabban száguldjon el előttük a kedvenc pilótájuk, lehetőleg a teljes versenytávot megtéve, és ne kelljen a futam felénél technikai hiba miatt félreállniuk.

„Szeretnénk leegyszerűsíteni a dolgokat a jövőben. Csodálatos műalkotás ez a technológia, ám azt hallom, hogy talán ez a rajongókat nem igazán hatja meg” ‒ mondta Jean Todt.



„Ez tulajdonképpen nem egy olyan dolog, amire feltételül szükség van egy jó világbajnokság megrendezéséhez. Fontos, hogy tanuljunk ebből a hibából, a jövőben pedig sokkal egyszerűbb technológiát kell alkalmaznunk.”

„Egyrészt legyen show ez az egész, másrészt viszont laboratóriumnak is lennie kell, a gyártók és a csapatok számára egyaránt, amely annyi profittal szolgál a közúti autófejlesztésnek, amennyivel csak tud. Fontos viszont, hogy ha egy dologban túl messzire mentünk, akkor készen kell állnunk arra is, hogy valamelyest meghátráljunk. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben ezek a motorok még hatékonyabbak lesznek a hőenergia-visszanyerő rendszer nélkül.”

A 2021-es motorszabályok már javában készülnek, az FIA-elnök, és az F1 vezérkara pedig abban bízik, hogy ezek a formulák további gyártókat csábítanak a királykategóriába. És nem mellesleg egyértelmű üzenettel szolgálnak a külvilág felé.

„Jól haladunk az új motorszabályokkal. Közel állunk hozzá, hogy tartsuk a határidőt, amikorra közzé kell tennünk a három év múlva bevezetendő erőforrásokra vonatkozó előírásokat. Reméljük, ezzel új gyártók érdeklődését is felkeltjük, bár nagy különbség van az érdeklődés, és az elköteleződés között” ‒ fogalmazott Todt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: