DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton még mindig nem döntötte el a dominót

A négyszeres világbajnok F1-es pilóta, Lewis Hamilton még mindig nem hosszabbította meg a szerződését a Mercedesszel, ezzel pedig elindította a jövőjével kapcsolatos spekulációkat.

Hónapok óta húzódik a brit autóversenyző aláírása, decemberben Toto Wolff csapatfőnök még arról beszélt, hogy mindkét fél hosszabbítani szeretne, s közel állnak a teljes megegyezéshez a tavalyi világbajnokkal. Azóta Wolff már többször is megismételte, hogy hamarosan pont kerülhet az ügy végére, de a Mercedes még mindig vár a sztárpilótára.



„Hamilton elég erős és értékes árucikk a sportágban, és talán megváratja, megizzasztja kicsit a Mercedest” – nyilatkozta az 1996-os szezon világbajnoka, Damon Hill a The Sun című lapnak. „Azért kíváncsi vagyok, Nico Rosberg visszavonulása rátelepedett-e egy kicsit a gondolataira. F1-es pilótaként számolod a napokat, amikor kiszabadulhatsz ebből a világból.”

A hírek arról is szóltak, hogy Hamilton elfogadta az évi 60 millió dolláros fizetést, amivel a mezőny legjobban kereső pilótájává léphet elő, amint rákerül az aláírása a papírokra. Niki Lauda megerősítette, hogy a késedelem okát nem a pénzügyeknél kell keresni.

„Nincs jövedelmezőbb annál, ha folytatja a győzelmeket. Ezt mind megtárgyaltuk” – mondta Lauda a Bildnek.

Az okoktól függetlenül Hamilton kivárása erősen kihat a versenytársaira is. Csapattársa, a finn Valtteri Bottas sem rendelkezik még szerződéssel a jövő évre, s a Red Bull ausztrálja, Daniel Ricciardo is kacsintgat a Mercedes és a Ferrari felé egyaránt. Bár ha Ricciardo távozik az idény végén, valószínűleg az olaszokhoz csatlakozik majd. Kivéve, ha Hamilton befejezi, akkor ugyanis borul minden…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: