DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso: Monaco olyan, mintha kockáznánk

Tavalyi kihagyását követően a spanyol idén újra versenybe száll a hercegségben rendezett F1-es nagydíjon, ahol korábban két egymást követő idényben is futamgyőzelmet ünnepelhetett.

A McLaren Formula-1-es istállója egyelőre nem ért fel az idei év elején önmaga által felállított elvárásokhoz, ám a hétvégén rendezett 76. Monacói Nagydíj jellegéből fakadóan lehetőséggel szolgál Fernando Alonsónak egy olyan eredmény elérésére, amire évek óta vágyik az F1-ben. „Monaco általában az a helyszín, amely kiegyenlíti a mezőnyt” – nyilatkozta a spanyol a hétvégi futamra készülve. „Kicsit olyan, mintha kockáznánk. Ahogy Spanyolországban is láthattuk, egy jó rajtpozíció sem garantálja, hogy az ember megússza a drámai helyzeteket. A szombati lehetőségeinkből ki kell hoznunk a legtöbbet, aztán vasárnap keményen kell harcolnunk, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük össze.”

alonso-monaco-2006

2006-os, első monacói futamgyőzelmét még a Renault színeiben ünnepelhette


A kétszeres világbajnok a McLaren-Honda csalódást keltő teljesítménye miatt tavaly kihagyta a hercegségben rendezett fordulót, ehelyett a szintén legendás Indy 500-as futamban keresett vigaszt. Az idei futamon azonban újra ott lesz a spanyol, aki a távollét után izgatottan várja a visszatérést. „Persze imádtam az Indy élményét, de Monaco is egy egészen különleges hely a versenyzésre. Az idény egyik legnagyobb kihívását jelentő pályája ez, amely 78 körön keresztül a lehető legmagasabb szintű koncentrációt és versenyzői tudást követeli meg, nem beszélve a forgalom, a stratégia, az időjárás és mindenféle egyéb tényezőkről, amelyeket ez a verseny tartogat számunkra” – idézte őt az autosport.com.

„Ez a pálya minden más helyszíntől jobban elválasztja a fiút a férfitól” – vette át a szót Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója. „Nagyszerű lesz Stoffel [Vandoorne] mellett Fernandót is újra autóban látni ezen a pályán, kíváncsiak vagyunk, mire lesznek képesek az új fejlesztési csomagunkkal. Monacóban kétségkívül a megbízhatóság az egyik kulcs, a rendszeresen drámai fordulatok miatt az épségben hazahozott autó az első lépés.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: