DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nem kaphatja Silverstone az ezredik nagydíjat

Nagy-Britannia rendezhette az első Formula-1-es nagydíjat 1950-ben, az ezrediket viszont a tervek ellenére nem kaphatja meg, helyette egy távol-keleti helyszínen lesz az óriási jubileum.

Hatalmas mérföldkőhöz érkezik a száguldó cirkusz a jövő esztendőben, megrendezésre kerül az ezredik Formula-1-es nagydíj. Az F1 főnökei fontolóra vették, hogy emiatt változtatnak is a 2019-es, előzetes versenynaptáron, hogy a Brit Nagydíj nyárról áprilisra kerüljön előre, így az első versenyt követően a nagy jubileumi futamot is Silverstone-ban tartanák.

Sajnos azonban úgy tűnik, ez mégsem fog megtörténni egy korábbi, meglehetősen rossz tapasztalat miatt. A brit időjárás ugyanis mindig is a kiszámíthatatlanságáról volt híres, ez a tavaszi időszakban különösen sok esővel szokott járni. Emiatt egyszer már megütötte a bokáját az F1.



2000-ben ekkora víz állt napokig a pálya környékén

2000-ben volt az a bizonyos szezon, amikor a szokásos, júliusi időpontról áprilisra került előre a Brit Nagydíj. Egyáltalán nem váratlan módon, szinte egész héten komoly esőzések voltak Silverstone környékén, a füves és homokos területek teljesen ronggyá áztak, a parkolókat és kempingeket sártengerré változtatták, de még a pályát övező füves területeken is állt a víz. Egy ilyenen hajtott keresztül Rubens Barrichello is egy megperdülés után, ami azonnal technikai hibát is okozott a brazilnál.

Silverstone-é volt az első nagydíj, szerettük volna, ha az ezredik is ugyanott lenne. Csodálatos történet lenne, de tájékoztattak, hogy áprilisban általában borzalmas az időjárás arrafelé, így letettünk erről a tervünkről” – nyilatkozta Sean Bratches, a Liberty Media egyik főnöke.

Így a megtiszteltetés Kínát éri majd, hogy a nagy mérföldkőhöz ért Formula-1 ezredik futamát rendezheti meg. Várhatóan nagy ünnepségsorozat övezi majd a nagydíjhétvégét, ami a kínai piac hatalmas mérete miatt nem lesz hátrány a száguldó cirkusz számára. Azért nagy kár, hogy nem egy európai helyszíné a nagy jubileum.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: