DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso a Haasnál? Na ne!

Megszokhattuk, hogy Fernando Alonsóról időről időre felröppen egy híresztelés, hogy éppen hova szerződik. A legfrissebb feltevés, hogy az új kihívást a teljesen újjászerveződő Haasnál találja meg.

Időnként egészen vad pletykákkal találkozhatunk a száguldó cirkuszban, különösen az átigazolásokkal kapcsolatban indul el igen gyakran a szakértők és újságírók fantáziája. Már szinte szokás szerint Fernando Alonso került középpontba, akiről nemrég elterjedt, hogy az idény végén visszavonul, mert idei versenyautója sem versenyképes és nagy ugrás nem is várható.

Öt évig szolgálta a Ferrarit a kétszeres világbajnok, de csak összetett ezüstérmekre futotta, ráadásul nem is éppen jó viszonyban váltak el egymástól a felek, amikor is (újra) a McLarenhez igazolt, mivel óriási reményeket fűzött a Honda-projekthez. Azóta már tudjuk, hogy három év után a wokingiak és a japán gyártó útjai elváltak, a csapat a Renault-val szerződött.

Eddig azonban a motorcsere sem hozta meg a megváltást, a McLarennek a dobogóra sincs egyelőre esélye (ráadásul a Renault nemrég beismerte, hogy a fejlesztett motort még nem vethetik be, mert rendre meghibásodik), a nagy álmok kezdenek szertefoszlani, hogy idén már győzelmekért lehet harcban a spanyol ász. Egyre többször kacsintgat kifelé a Formula-1-ből a veterán pilóta, a tavalyi Indy 500-as kaland után idén a WEC-sorozatban méreti meg magát, egyelőre nem is rosszul.

Jövőre Alonso és Magnussen csapattársak lesznek? Egyelőre vad pletykának tűnik a feltevés


A legújabb spekuláció is arra épül, hogy Fernando Alonso elhagyja a McLarent, de nem vonul vissza, hanem az amerikai Haas csapathoz igazol 2019-től. A Diario Gol című spanyol bulvárlap szerint a Haas egyébként is a jövő évtől nagyobb célokat tűz ki magának, erről döntöttek a tengerentúli tulajdonosok.

A hírek szerint rengeteg pénzt fektetnek a csapatba, hogy a középmezőnyből az élmezőny közelébe kerüljön, a célok eléréséhez pedig egy igazi sztárpilótára lenne szükségük. 2005 és 2006 világbajnoka a mostanában rengeteg támadást kapó Romain Grosjeant váltaná. A pletykák még ennél is tovább mennek, ha a projekt esetleg nem tetszene Alonsónak, akkor a gyári Renault istálló tárt karokkal fogadná.

Bár a spanyol bulvárlap szerint az információk egyáltalán nem légből kapottak, nélkülöznek mindenféle hivatalos forrást vagy megerősítést, így egyelőre tekinthetjük puszta találgatásnak. Egy ilyen forgatókönyv beválási esélye jelenleg elég csekélynek tűnik, főleg annak tudatában, hogy a Haas szoros partneri viszonyban áll a Ferrarival, Alonso és az olaszok viszonya pedig 2014 végére nagyon megromlott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: