DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Megvan Hartley utódja a Toro Rossónál?

Rezeg a léc Brendon Hartley alatt. A Toro Rosso pilótája tavalyi berobbanása óta csak árnyéka önmagának, és úgy fest, ha nem kapja össze magát, rövidesen kívülről szemlélheti a pályán történteket.

A Formula-1, de főként a Red Bull utánpótlásprogramja már oly sokszor bebizonyította, hogy kegyetlenül tud bánni azzal a pilótával, aki csak kicsit is képességei alatt teljesít. Brendon Hartley neve a száguldó cirkuszban a tavalyi év végéig még csak ötletszerűen sem vetődött fel, ám egyik napról a másikra mégis a Toro Rosso autójában találta magát.

Az új-zélandi pilóta beugróversenyén sikeresen meggyőzte a vezetőséget, hogy nem csak a tavalyi szezon hátralévő részére, hanem 2018-ra is versenyzői szerződést kapjon. Ez mind szép és jó volt, egészen addig, míg el nem kezdődött az idei évad. Csapattársa, Pierre Gasly Bahreinben elért negyedik helye hatalmas terhet pakolt Hartley vállára, hogy bizony ezzel az autóval ilyen eredményt is el lehet érni. A legutóbbi versenyhétvégéjén Hartley ráadásul nagyon csúnyán összetörte autóját.

A bokszutcában fel is röppentek olyan híresztelések, miszerint ha Hartley nem kapja össze magát, már szezon közben búcsút inthet a királykategóriának. Sőt, néhányan már az utódját is látni vélik, méghozzá a korábbi F1-es pilóta, Pascal Wehrlein személyében.



Egyelőre azonban úgy fest, nem kell félnie az új-zélandinak, legalábbis Helmut Markónak, a Red Bull tanácsadójának a nyilatkozat szerint.

„Jelen pillanatban nem áll szándékunkban pilótát cserélni.”

Miután az F1-ben ülés nélkül maradt, Wehrlein visszatért egykori sikerei helyszínére, és 2015 után idén ismét a DTM bajnoki címéért szállt harcba a Mercedes versenyzőjeként. A stuttgartiak F1-es részlegénél eközben tartalékpilóta szerepet tölt be.

Az Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy Wehrleinnak a DTM-szerződésében van egy olyan záradék, miszerint ha újra megkeresnék őt a Formula-1-ből, jelenlegi csapata minden további nélkül el kellene, hogy engedje őt.

Hartley-nak tehát további terhek rakódnak a vállára, nem elég, hogy csapattársa folyamatosan ellopja előle a show-t, néhányan már a helyét is megkérdőjelezik. Ráadásul a hétvégén a szűk monacói verseny következik... 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: