Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 15. szombat
F1

Kubica: Már másképp vezetek, mint régen

Hét és fél év után vett részt hivatalos versenyhétvégén Robert Kubica Barcelonában. A belső kamerás felvételek végképp elárulták, hogy a kormányzást nagyrészt egy kézzel végzi.

Most először vezetett a visszatérése óta a lengyel úgy Formula-1-es gépet, hogy belső kamera is volt az autóban. A pénteki, első szabadedzésen látott felvételek alapján tisztán kivehető, hogy másképp kormányoz Kubica, mint bő tíz évvel ezelőtt. Kénytelen volt alkalmazkodni, mivel úgy kell vezetnie, amit jobb karjának korlátozott mozgása megenged számára.

Éppen ezért érdekes, hogy a téli teszteken is, valamint a múlt hétvégi egyetlen edzése során szintén a legjobb Williams-pilótaként zárta a gyakorlást, tehát még sérülései és korlátai ellenére is rendre gyorsabb, mint az állandó üléssel rendelkező Williams-versenyzők, Lance Stroll és Szergej Szirotkin.

„Úgy vezetek, ahogy a testem és a korlátaim engedik. A balesetem után rájöttem, hogy egy utcai autóval úgy is át tudok hajtani egy körforgalmon, hogy meg sem fogom a kormánykereket. Elég szinte csak hozzáérni és súrolni. Az F1 azonban nem egy utcai autó” – nyilatkozta Robert Kubica.

Kubica még sérült karral is nagyon gyors

„De az iskolában azt is megtanultam, hogy ha egy madarat a kezünkbe adnak, akkor elég finoman megfogni, hogy ne repülhessen el. Ha ugyanis túl szorosan fognánk, megijesztenénk. Nagyjából így kell a versenyautó kormányát is megragadni.”

„Régen sem markoltam meg teljes erőből. Valamikor még 2006-ban, Malajziában a belső kamerás felvétel mutatta, hogy úgy vezettem, hogy az ötből három ujjammal is elengedtem a kormányt. Emlékszem, a mérnökök sokkot kaptak és azt kérdezték, miért? Annyit mondtam, hogy nem tudom, valószínűleg ha az embernek nem kell minden erejét használnia valamihez, akkor annyit használ, amennyi elég a feladat végrehajtásához” – emlékezett vissza a lengyel.

„Valószínűleg, így is eléggé jól vezetek, különben nem lennék itt, különben nem kaptam volna meg a lehetőséget. Tavaly 160 kört teszteltem F1-es autóban. Igen, másképp vezetek, mint 10 évvel ezelőtt, másképp is mutat, mint a többiek stílusa, de a végeredmény közel ugyanaz” – tette hozzá mosolyogva Kubica, aki úgy érzi, bármikor vissza tudna térni teljes versenyévadra is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?