DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Verstappen a leggyorsabb az első tesztnapon

Az utolsó órákban többször is változás történt az élen, a McLaren rendhagyó módon egy nap alatt három versenyzőt is bevethetett, Hamilton pedig ezúttal a kilométerlistát vezeti. Összefoglaló az keddi tesztről.

Még nem költözött ki a Formula-1 Barcelonából, hiszen már-már az is hagyomány, hogy a Spanyol Nagydíjat követően két gyakorlási napra még ott marad a mezőny a legkedveltebb teszthelyszínen. Szokás szerint minden csapat egy autóval körözhetett, leszámítva azokat az istállókat, amelyek most kerültek sorra a Pirellinek való segédkezésben: ezúttal ketten is voltak, a McLaren és a Force India is egész nap futtathatott egy második autót, amelyre csak a gumicég által ismert kísérleti abroncsok kerültek fel, és amelynek adatait csakis ők láthatták.

DdO6QCaW0AANNQy



A Force Indiánál a Mercedes-nevelt George Russell kapta meg a Pirelli-szerepkört, miközben a másik autójukat is egy újonc, Nicholas Latifi vezette. A McLaren pedig ezen lehetőséget kihasználva megtehette, hogy a tesztkorlátozások óta hallatlan módon egy nap során három versenyzőjét is munkába állítsa: a gumitesztet délelőtt Lando Norris, délután Oliver Turvey végezte, míg a csapat fejlesztéseit a nyolc óra alatt végig Stoffel Vandoorne próbálgatta.

A legjobb köridővel ebédszünetkor Romain Grosjean rendelkezett, aztán délután előbb Sebastian Vettel, majd Carlos Sainz, az utolsó órába lépve pedig Max Verstappen ugrott az élre, ezzel ki is alakítva a végeredményt az első négy helyen. A Red Bull hollandja szuperlágy gumikon futotta meg 1:17,528-as legjobbját, ami hét tizeddel elmarad ugyan a hétvégi időmérőn elért körétől, de még ezzel is jó lett volna a rajtrács 6. helyére.

A legtöbb kört a hatodik helyen záró hétvégi győztes, Lewis Hamilton tette meg, 151 köre több mint két versenytávnak felel meg. A Mercedes a nap során a hátsó szárnyra szerelt különös lámpáival vetette magát észre.

DdPcg3rXUBQcNV2

A nap problémás csapata a Toro Rosso volt, amellyel a tesztpilóta Sean Gelael csupán 50 körig jutott. Az istálló délután egy a karosszériával kapcsolatos probléma miatt elővigyázatosságból kicserélte az erőforrást az autóban, amivel nem hiába siettek: a tesztnap végén még néhány kör erejéig visszatért a pályára az indonéz pilóta.

Szerdán folytatódik – és le is zárul – a szezon első kétnapos szezonközi tesztje Barcelonában.

 

A keddi tesztnap végeredménye:

# Versenyző Csapat  Idő Hátrány Kör
1 Max Verstappen Red Bull-Renault 1:17.528 - 148
2 Carlos Sainz Renault 1:17.562 0.034 119
3 Sebastian Vettel Ferrari 1:17.659 0.131 136
4 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:18.449 0.921 129
5 Nicholas Latifi Force India-Mercedes 1:18.530 1.002 107
6 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.543 1.015 151
7 Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1:18.981 1.453 85
8 Antonio Giovinazzi Sauber-Ferrari 1:19.693 2.165 135
9 Oliver Rowland Williams-Mercedes 1:20.009 2.481 121
10 Lando Norris McLaren-Renault 1:20.997 3.469 76
11 George Russell Force India-Mercedes 1:21.478 3.950 123
12 Sean Gelael Toro Rosso-Honda 1:21.935 4.407 50
13 Oliver Turvey McLaren-Renault 1:23.070 5.542 58
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: