DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Grosjeannak ki kellene szellőztetnie a fejét, tanácsolja Palmer

A Renault korábbi pilótája kivesézte Romain Grosjean „veszélyes és meggondolatlan” első körös barcelonai balesetét, majd felidézte egy korábbi ütközését a franciával. Végül a jó tanács sem maradt el.

Egyetlen ponttal sem rendelkezik a 2018-as szezonban Romain Grosjean, annak ellenére, hogy a mezőny negyedik-ötödik legerősebb autója, a Haas dolgozik alatta. A francia az elmúlt mindkét versenyről igencsak kellemetlen hiba miatt búcsúzott: Azerbajdzsánban a biztonsági autó mögött csúszott falnak, Spanyolországban az első körben kiesett, miután megcsúszott, és többen is eltalálták.

„Grosjean első körös balesete igazán meglepett. Nem is maga az incidens, mert mindenki szenvedett a tapadással” – írta a BBC Sporton vezetett rovatában a rövid életű F1-es pályát befutó Jolyon Palmer. „Az, hogy Grosjean megforgott, egy dolog. Az előtte levő Magnussen megcsúszása vitte magával, a hideg abroncsok és rengeteg piszkos levegő pördítette meg. Nem dicsérendő, de az ilyen időről időre megtörténik.”

„Azt nem tudom megérteni, hogy miért tartotta a lábát a gázon olyan sokáig. Ennek az eredménye az lett, hogy az autója a mezőny közepére csúszott vissza, hatalmas füstfüggönyt előidézve, a pálya egyik leggyorsabb, legnehezebb részén. Elkerülhetetlen volt, hogy valaki eltalálja” – elemezte ki a királykategóriában 2016-ban és 2017-ben szereplő Palmer Grosjean indokolatlan gázkezelését. „Csak azt tudom elképzelni, hogy a frusztráció szülte, amiért olyan jó pozícióból kiforgott.”

„Nagyon veszélyes és nagyon meggondolatlan volt, amit az is bizonyít, hogy Gasly és Hülkenberg belementek, mivel a gumifüsttől nem láttak semmit, és nem tudtak hova kitérni. Ha Grosjean fékezett volna, miközben külső íven megforgott, ahogy általában történik, és ahogy a versenyző természetes ösztöne diktálja, mikor elveszti az irányítást, akkor biztosan ártalmatlanul megállt volna a bukótérben, ahonnan vissza tudott volna térni.”

Palmer felidézte egy személyes tapasztalatát is Grosjeannal: a francia tavaly, az Orosz Nagydíjon hátulról megütötte a Renault-t, amely megforgott. A Haas a pörgő autót is eltalálta, így mindketten a falban kötöttek ki. A stewardok versenybalesetnek nyilvánították az ütközést, de a pilóták vitát folytattak az esetről.



„Akkor Romain legfőbb panasza arra vonatkozott, hogy a gázon maradtam megforgás közben, nem tapostam rá a fékre. Ebben látta az okát, hogy ő is a falban kötött ki. Halványan emlékszem rá, hogy azt mondta aznap, ’veszélyes’, amit csináltam. Igazából ez nem így történt. Mivel kigyorsítás közben talált el, természetes módon volt némi gáz. Én viszont rögtön elemeltem a lábam. Ez azonban nem számít most, viszont kiderül belőle, hogy áll hozzá a dolgokhoz, és hogy egy kritikus pillanatban nem tudott úgy gondolkodni, mint a stewardok irodájában.”

Palmer elismerte Grosjean képességeit, írásában emlékeztetett Lotusszal szerzett számos dobogós eredményére. Ugyanakkor azt is hozzátette, dolgai nem maradhatnak jelenlegi formájukban: „Először is ki kell ürítenie a fejét, és újra beprogramoznia. Ezt már megcsinálta egyszer, mikor 2012-ben eltiltást kapott az első körös balesetekért. Akkor úgy tűnt, hogy működik. Erre az évkezdetre pontot kell tennie, és úgy kezelni, mintha egy 16 versenyes szezon kezdődne el Monacóban” – javasolta a franciának.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: