DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nagy bajban a Williams

Borzasztóan sikerült az idei Williams-Mercedes, az istálló a sereghajtó pozícióba zuhant vissza. Barcelonába a grove-iak is hoztak új fejlesztési csomagot, ám a jelek szerint még nőtt is a hátrány.

Az egykor szebb napokat látott, több világbajnoki címet is szerzett istálló az utóbbi években fokozatosan csúszott vissza a ranglistán. Bár sejthető volt, hogy 2018-ban a pontszerző helyekért is meg kell harcolnia a Williamsnek, arra azért kevesen számítottak, hogy a teljesen utolsó pozícióba csúszik vissza. Immáron a Sauber is átlépte Claire Williams csapatát.

A technikai igazgató érzi is, hogy mély gödörben vannak. „Nem számítottunk arra, hogy erősek leszünk itt. Bár péntekhez képest elértünk némi fejlődést, ezzel még nem kerültünk előrébb a rajtrácson. Mindkét pilótánk jó munkát végzett, jelenleg ennyit tud a technikánk” – kezdte elemzését Paddy Lowe.

A Williamsnek rendre a Q1 jelenti a végállomást idén


„Sajnos Lance (Stroll) kicsit túlnyomta, elvesztette az irányítást az autó felett és a falnak ütközött. Megsérült a gép, de nem súlyosan, könnyen kijavítható. Az utóbbi időben nem végeztünk jó munkát, feltétlenül javulnunk kell. Kőkeményen dolgozunk a gyárban, hogy megértsük a problémák pontos okát.”

„Még rengeteg fejlesztésünk érkezik a következő időszakban, viszont amit ide elhoztunk, sajnos a legkevésbé sem hozott javulást, nem oldotta meg komoly problémáinkat” – tette hozzá Lowe. A pénteki első edzésen az egyik autót vezető Robert Kubica sem tudott csodát tenni, az FW41 egyensúlya borzalmas. A lengyel egyébként elmondta, hogy most már biztos benne, hogy bármikor vissza tudna térni teljes évados pilótaként.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: