DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vettelnek még mindig rémálmai vannak

A német pilótának a két Mercedest kell legyűrnie ahhoz, hogy éle álljon rajt után - noha nehéz dolga lesz, szerinte meg tudja tenni, akárcsak tavaly, amikor Lewis Hamiltont gyűrte le.

Bár a tavalyi Spanyol Nagydíj végül Lewis Hamilton győzelmével zárult, Sebastian Vettel emlékezetes csatát vívott a két Mercedesszel. Az akkor második helyről induló brit az élre állt a piros lámpák kialvása után, bizonyítva, hogy a hosszú célegyenes lehetővé teszi, hogy pozíciókat fogjon.



Amikor az időmérő utáni sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy a pálya előzési nehézségei miatt fontos-e a jó start a futam elején, így válaszolt: „Nos, remek emlékeim vannak tavalyról, igaz, akkor a második helyről indulhattam.”

„Viszont mindig ugyanolyan a helyzet. Jól kell rajtolnod, hogy meg tudd tartani a pozíciódat, ahhoz pedig szintén, hogy előre tudj lépni. Persze itt hosszú az út az egyes kanyarig, így a harmadik hely nem annyira rossz. Nem éppen Oroszország, igaz, Valtteri?” – utalt a német a tavalyi, Szocsiban rendezett futamra, amikor a finn a harmadik helyről vágott az élre, és nyerte meg később a futamot.

„Nem az, de így is eléggé hosszú. Meglátjuk. Először a rajtra koncentrálunk, aztán majd elválik. Hosszú verseny következik utána. Az abroncsok nagy kihívást fognak jelenteni, így ha a start nem is alakul a mi szánk íze szerint, szerintem erős autónk van, mellyel harcba szállhatunk utána. Meglátjuk. Még mindig rémálmaim vannak Oroszország miatt” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: