DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Mindenképpen javulna szombatra a Williams

Hiába ült be Barcelonában Robert Kubica is az FW41-esbe, szinte vezethetetlennek bizonyult a versenyautó mindkét pénteki szabadedzésen.

Vélhetően nem ilyen péntekről álmodtak a Williams csapat tagjai. A rengeteg probléma mellett maximum csak annak tudtak tiszta szívből örülni, hogy a 2010-es szezonzáró óta először gurult hivatalos edzésen pályára Robert Kubica. Ám sem a lengyel, sem a grove-i istálló két pilótája, Lance Stroll és Szergej Szirotkin tudott tökéletes kört futni, egyszerűen vezethetetlennek bizonyult az FW41-es.

williams-barcelona-dppi



„Nagyon örülünk annak, hogy Robert 2010-es búcsúja után most visszatérhetett a Formula-1 körforgásába. Fantasztikus munkát végzett, ám sajnálatos módon egy nagyon nehezen vezethető autót tudtunk számára biztosítani, így nagyon nehéz dolga volt, ennek ellenére is számos értékes információt adott számunkra. Sajnos nem túl pozitív napot zártunk egy számunkra jól ismert pályán, és a rengeteg adatunk ellenére sem volt meg a kellő tempónk, illetve a gumikkal is küszködtünk. Tudjuk a problémák okát, és bízunk abban, hogy a szombati napra sikerül jelentősen előrelépnünk a beállítások terén, és jobban teljesítünk majd az időmérőn és a vasárnapi versenyen” – jelentette ki Paddy Lowe, a csapat műszaki igazgatója.

A két pilóta is rengeteget panaszkodott arra, hogy szinte vezethetetlen az FW41-es. Stroll egyértelműen csalódottan zárta a pénteket.

„Abszolút nem ilyen péntekre számítottam, egyszerűen nem találtuk meg az autó egyensúlyát délelőtt. A második tréningre változtattunk pár dolgon, aminek hatására javult az autó teljesítménye, ám a gondok megoldásához meg kell értenünk, vajon miért nem úgy működik minden, ahogy azt vártuk. Rengeteget kell dolgoznunk, hogy megtaláljuk a megoldást ahhoz, hogy képesek legyünk szinte minden szinten előrelépni” – állította a kanadai versenyző.

Csapattársa annak ellenére nem tudott egy jó kört összerakni, hogy állítása szerint 200 százalékot teljesített.

„Elképesztően nehéz vezetni ezt az autót, már az rengeteg energiát igényel, hogy a pályán tartsuk. Ugyan nem számítottunk arra, hogy könnyű dolgunk lesz itt, de bevallom, egy nagyon rossz napon vagyunk túl. Remélem, hogy azok az újítások, amiket hozott a csapat, működni fognak az autómon. Nagy erőfeszítéseket teszünk a javulás érdekében, mindenki kitartóan dolgozik azon, hogy elinduljunk felfelé, ám tudomásul kell vennünk, időbe telik, míg elérünk oda, ahol tartani szeretnénk” – fogalmazott az orosz Szirotkin, aki csak a délutáni edzésen ülhetett autóba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: