DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton nem számíthat mindig a szerencsére

A címvédő Bakuban és Kínában is pozíciókat nyert, számára kedvező körülmények miatt, és át is vehette a vezetést a bajnoki tabellán. Hamilton tudja, hogy nem fog mindig mellette állni Fortuna.

Bakuban Sebastian Vettel hibája és Valtteri Bottas balszerencséje segítette Lewis Hamiltont idei első győzelmének megszerzésében. Kínában a Ferrari németjét Max Verstappen ütötte ki egy meggondolatlan manőver alkalmával, ahol ennek köszönhetően Hamilton szintén nyert két pozíciót. 

A világbajnoki éllovas is elismeri, nem mindig hagyatkozhat a szerencsére: „Volt két furcsa verseny, amikből profitálhattunk, de nem lehet mindig ebben bízni a hátralévő 17, vagy nem is tudom, hány hétvégén, ami még hátravan.”

 hamilton-a-szerencserol-2018



Sebastian Vettel helyzetét érezheti át Hamilton, aki az év elején folyamatosan arra panaszkodott, hogy nem érzi a Ferrarit. Az olaszoknál ez a probléma eltűnni látszik, a Mercedesnél és Hamiltonnál viszont továbbra is gondok vannak, amit a brit is kénytelen elismerni. 

„Hatalmas teljesítmény kell az autótól, és az, hogy magabiztosan vezethessem. Magamban és az autóban is érzem a tempót, de még nem sikerült ezt teljes mértékben felszabadítanunk. Már így is elmondhatjuk, hogy sok területen javultunk.”

A német pilóta és a Ferrari rendkívül erős ellenfélnek tűnik 2018-ban, de Hamiltont elmondása szerint ez nem foglalkoztatja: „Egyáltalán nem aggódom. A legfontosabb az, hogy egy olyan autónk legyen, ami az időmérőn is jól működik. Ha az elején vagyunk, akkor nyerhetünk, mert ehhez megvan a tempónk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: