DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Williams alig várja Kubica visszajelzéseit

Valóban jót tenne a Williamsnek, ha egy tapasztalt pilóta segíthetné a munkájukat a mostani nehéz időszakukban. Most erre alkalom nyílik, ugyanis Robert Kubica autóba ül a hétvégi első szabadedzésen.

A téli tesztek után először láthatjuk majd ismét F1-es autóban a grove-i alakulat teszt- és fejlesztőpilótáját. A Williams borzalmasan kezdte az évet, hiszen csak Bakuban tudta megszerezni első pontjait Lance Stroll révén.

Gyakorlatilag az utolsó helyekre estek vissza az erősorrendben, így Paddy Lowe is kíváncsi, mit fog mondani a lengyel pilóta az autóról az első szabadedzés után: „Robert Kubica részt vesz az első szabadedzésen Szergej (Szirotkin) helyén. Ez lesz az első beugrása a három közül az idei szezonban. Elég tömör a pénteki programunk, és érdekes lesz hallani Robert visszajelzéseit az autóról.”

 lowe-kubicarol-2018



„Szergej sok kört teljesített Barcelonában az előszezoni tesztek alatt, így nem veszít túl sokat azzal, hogy nem ül autóba az első edzésen” - magyarázta a csapat technikai igazgatója, Szirotkin helyzetét.

Mint mindenki, természetesen a Williams is készül újításokkal a következő hétvégére, így messze nem biztos, hogy előre tud lépni a gárda a többiekhez képest. Lowe azonban bizakodó: „Jelentős fejlesztésekkel készülünk erre a versenyre, de nem valószínű, hogy ez nagyban különbözne a többi csapat terveitől. Lesz dolgunk ezen a hétvégén, mivel nagyon sok dolgot kell besűríteni a két napba, mialatt fejlődést érhetünk el az autóval kapcsolatban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: