DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Az összes rajtbüntetés eltűnhet 2021-től

Bár még messze a végső megoldás, az FIA szándékait hallva kissé máris megnyugodhatnak azok, akiknek a könyökükön jön ki, hogy az F1-es futamok rajtrácsa mostanság ritkán egyezik meg az időmérő végeredményével.

A rajtbüntetések 2004-ben indultak burjánzásnak a Formula-1-ben, akkor kezdték el először szabályozni a csapatok által felhasználható motorok számát. Azóta kisebb-nagyobb intenzitással jelen van a sportban az időmérő utáni hátrasorolások intézménye, ami idővel kibővül a váltócseréért és a pályán elkövetett vétségekért kirótt rajtbüntetésekkel.

Egy-egy váltócsere miatti öt rajthelyes hátrasorolás olykor a győzelem vagy a dobogós helyek sorsába is beleszól, ráadásul emlékezhetünk néhány olyan esetre is, amikor a rajtrácsot annyira felforgatták a hátrasorolások, hogy azáltal szinte az időmérő edzés is létjogosultságát veszítette – erre a legutóbbi példának talán a tavalyi Olasz Nagydíj hozható fel.

start_1



Ezek után megnyugtatóan hathatnak az F1 versenyigazgatójának szavai, amiket a Motorsporttal közölt a 2021-es nagy átalakulásról beszélve.

„„Szeretnénk megszabadulni az összes rajtbüntetéstől, ha lehet. Most ennek eléréséért dolgozunk” – mondta Charlie Whiting, noha részleteket még nem árult el arról, hogyan szeretnék ezt elérni három év múlva, és milyen egyéb szankcióval helyettesítenék a hátrasorolást, amivel kézzelfoghatóbb és ugyanilyen elrettentő büntetést nehéz lesz találni.

Whiting arról is beszél, jelenleg a váltócserék szankcionálásának módosításán gondolkodnak. A szezon első felében még főleg ezek okoznak bosszúságot, hiszen egy váltónak zsinórban hat versenyhétvégét kell kibírnia (kiesés esetén cserélhető), a ciklus alatt elromló egység pedig azonnal hozza magával a büntetést. Felmerült a lehetőség, hogy a váltókra vonatkozó szabályon is enyhítsenek, de Whiting ezt a problémát nem tartja égető fontosságúnak.

„Egyelőre nincs rá szükség, jó a mostani rendszer. Ha valamit is változtatunk rajta, akkor ugyanúgy megszabunk egy felhasználható mennyiséget, ahogy a motorokkal is történik” – mondta. „Például mindenki három váltóval gazdálkodhatna, és úgy osztaná be őket, ahogy szeretné. Ez az egyik dolog, amin gondolkodunk 2021-re. Egy átfogó újítási csomaggal fogunk előállni, számos változással.”

A limitek tehát valamilyen formában továbbra is maradni fognak az autók legfontosabb részegységeiből, ám hogy mi veszi át a hátrasorolás helyét a készlet túllépése esetén, annak hírével még egy darabig várakoztatnak minket a vezetők.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: