DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Marchionne: 2014 óta a legjobb Ferrari

Általában kritikus szemmel nézi a világot a Ferrari elnöke, ám most ő is úgy véli, hogy hosszú évek óta a legjobb versenyautóval most rendelkezik a Scuderia. Meglesz a cím?

A Formula-1-ben a vörös autók szerepelnek a leghosszabb ideje, ugyanis már a sorozat 1950-es születésekor jelen voltak és azóta is megszakítás nélkül részt vesznek a száguldó cirkuszban hol kisebb, hol nagyobb sikerrel.

Ugyan folyamatosan az élmezőny tagja volt a Scuderia, különösen tavaly, amikor öt futamgyőzelmet is sikerült elcsípniük Sebastian Vettel révén, de világbajnoki címet tíz éve nem ünnepelhettek. A gyártók bajnokságában 2008-ban diadalmaskodtak utoljára, míg egyéniben egészen 2007-ig kell visszamennünk az időben, Kimi Raikkönen sikeréig.

Sergio Marchionne az utóbbi hónapokban rengeteget nyilatkozik a távolabbi jövőről, ugyanis az elnök szerint megvan az esélye, hogy 2020 után a legendás márka elhagyja a Formula-1-et. Bár legutóbb már kicsit biztatóbbnak tűnt a helyzet, csökkent az esélye a távozásnak.

A 2018-as Ferrari az, amire évek óta vártak az olasz rajongók?


Nem kizárólag a jövővel foglalkozik az olasz istálló feje, hanem a jelennel is és igencsak tetszik neki, amit idén lát. Az év elején aratott győzelmek és a folyamatos versenyképes teljesítmény örömmel tölti el, különösen elégedett Kimi Raikkönen látványos javulásával.

„Két dologban biztos vagyok. Az egyik, hogy 2014 óta, amióta a pozíciómban vagyok, a legígéretesebb Ferrarit láthatjuk idén. Az autó a legkülönfélébb pályákon és szituációkban is versenyképes” – dicsérte csapatát Sergio Marchionne.

„Ami pedig még inkább növeli magabiztosságomat, hogy idén mindkét pilótánk ki tudja használni a kitűnő autó előnyeit. Kimi (Raikkönen) fenomenális elánnal vetette bele magát az idei évbe és ez meg is látszik a teljesítményén. Remélem, továbbra is ezt élhetem át. Természetes, hogy csapatunk fejlesztések egész sorával jelentkezik még az évadban, a teljes szezon erről fog szólni” – tette hozzá az elnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: