DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Wolff: Minden pilótánkat segítjük

A Mercedes csapatvezetése úgy véli, rövidesen ki kell dolgoznia egy tervet, miként tudják az általunk patronált versenyzőket lehetőséghez juttatni a Formula-1-ben.

A Mercedes csapatánál jelenleg semmi sem utal arra, hogy a szezon végén le kellene cserélniük az idén jól teljesítő Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast. Ha a brit és a finn versenyző szerződését meghosszabbítják, akkor a csapat utánpótlás programjának tagja, Esteban Ocon továbbra is maradna immár a harmadik szezonjára is a Mercedes motorokkal versenyző Force Indiánál, ugyanakkor a csapat mindenképpen megpróbálja üléshez juttatni tartalék pilótáját, George Russellt, aki a GP3 megnyerését követően meglehetősen jól teljesít a Formula-2-ben.

00118001_640



„Nagyon elégedettek vagyunk valamennyiük teljesítményével. Lewis jelenleg az F1 legjobbja, míg Valtteri is remekül teljesít idén. Persze nemcsak miattuk vagyok optimista a Mercedes jövőjével kapcsolatban, hiszen Ocon és Russell is lassan-lassan felnő a feladathoz. Igazán kellemes probléma egy csapatnak, amikor ennyi remek pilótával dolgozhat” – jelentette ki a motorsport.com kérdésére Toto Wolff.

A csapatfőnök elárulta, mind Hamilton, mind a Mercedes jelezte, szeretné folytatni a 2013-ban megkezdett közös munkát, de ahogy Wolff fogalmazott, az elmúlt napokban, hetekben olyan intenzív munkát végeztek, hogy elsősorban a versenyekre összpontosítottak, az eredményes szereplés kapott náluk prioritást.

„De mindkét fél jelezte a közös folytatás iránti elkötelezettségét, tudjuk, mit várunk el a másiktól, így csak idő kérdése, hogy végre leüljünk tárgyalni egymással” – tette hozzá a Mercedes főnök.

Miután Bottas – akinek 2018 végéig van szerződése a csapattal – is remekül teljesít, vélhetően őt is megtartja a Mercedes.

„Azt hiszem, nem kell aggódnunk, és nem kell házon kívül keresgélnünk a megoldás, ami a pilótáinkat illeti. A mostani két versenyzőnk megtartása jelenleg a prioritás. Ha a magánéletedben minden remekül működik a feleségeddel, akkor nem keresi senki máshol a boldogulást. De természetesen kell még néhány verseny ahhoz, hogy teljesen tisztán lássunk ebben a kérdésben” – fogalmazott Toto Wolff.

Ha 2019-ben is marad a Hamilton-Bottas páros, akkor egyelőre mind Oconnak, mind Russellnek várnia kell arra, hogy a Mercedesnél szerepet kapjon. Utóbbinak nem lesz egyszerű ülést találni, hiszen a brit versenyző szerint a Force India lehetne számára is a legjobb lehetőség az F1-ben való bemutatkozásra, ám a csapat nem biztos, hogy lecserélné rá az egyik legjobb versenyzőt, az Azerbajdzsánban dobogóra álló Sergio Perezt. Ráadásul ott van az F1-ben már bemutatkozó, jelenleg a DTM-ben versenyző Pascal Wehrlein is – a német is tartalék pilótája a Mercedesnek –, így nem lesz egyszerű dolga Toto Wolfféknak, ha 2019-ben valamennyi patronáltjuknak vezetői ülést szeretnének biztosítani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: