DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Leclerc-nél ez még csak a kezdet

Az évek óta szenvedő Sauber legjobb eredményét szállította vasárnap Charles Leclerc. Főnöke úgy véli, a monacói a legjobban időzített és innentől végre visszatért az önbizalma is.

Frederic Vasseur lassan egy teljes éve már, hogy átvette a Sauber istálló irányítását Monisha Kaltenborntól. Előtte úgy tűnt, a svájciak a Hondával állapodnak meg, ami a motorszállítói szerződést illeti, ám a francia szakember egyik első lépése volt, hogy e téren visszavonulót fújt és inkább a Ferrarival fűzte szorosabbra a szálakat.

Az Alfa Romeóval való megállapodás mellett a Ferrari egyik juniorpilótájának versenyautóba ültetése is ezt bizonyítja, bár Charles Leclerc bőven tett arról az elmúlt esztendőkben, hogy inkább eredményeivel hívja fel magára a figyelmet. Elég csak tavalyi bajnoki címére gondolni a Formula-2-ben.

Most először tudott igazán villantani a fiatal tehetség


A fiatal monacói máris meghálálta a bizalmat, hatodik helyen ért célba Azerbajdzsánban, ahol egész hétvégén kitűnő teljesítményt nyújtott. Vasseur rajong az F2-es bajnok vezetési stílusáért és egyáltalán nem lepődött meg, hogy a húszéves pilóta ilyen kiemelkedő eredményt ért el.

„Már szombaton is jeleskedett az időmérőn és magabiztosan várta a versenyt. A pénteki szabadedzéseken szintén jó tempóval jelentkezett, tudta, hogy remek esélyei lehetnek a hétvégén” – nyilatkozta Fred Vasseur az Auto-Hebdo című lapnak.

„A lehető legjobbkor jött ez a kiemelkedő eredmény, ez ugyanis egészen biztos, hogy teljesen visszahozza az önbizalmát azok után, hogy a szezont igen mérsékelt sikerrel kezdte. Ugyanez a helyzet a csapattal, mindenki számára a legjobbkor érkezett ez a hatodik hely, motivációs és önbizalmi szempontból is. Baku karakterisztikája kedvezett az autónknak az alacsony leszorítóerő miatt, erős motorunk sokat segített. De a következő helyszín, Barcelona egy más történet lesz. A következő, számunkra igazán kedvező pálya Kanada” – tette hozzá a Sauber csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: