DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Magnussen: A Renault a középmezőny legjobbja

Bár ez pontokban még nem mutatkozik meg, az első pár futam után valóban a francia gárda tűnik a három nagycsapat után a legerősebbnek. Kevin Magnussen szerint viszont a Haas is hasonló szinten van.

Jelenleg a McLaren a negyedik a konstruktőri pontversenyben, de a Renault folyamatosan jobb tempót mutatott a wokingi gárdánál, mégis a briteknek jött ki jobban a lépés a futamokon.

Tempóban a Haas sem volt gyenge, Ausztráliában rengeteg pontot dobtak el, de az amerikai istálló is harcban lehet a konstruktőri negyedik helyért. Kevin Magnussen elmondta, a Haas célja felvenni a versenyt a franciákkal: „A Renault talán a középmezőny legerősebb csapata, de úgy gondolom, nekünk olyan autónk van, amivel könnyedén elkaphatjuk - és ha jól csináljuk, le is győzhetjük őket. Jelenleg ez a célunk: velük harcolni.”

„Úgy gondolom, hogy egy szinten lehetünk, a McLarennél viszont egy kicsit gyorsabbak vagyunk, időmérőn legalábbis mindenképpen. A középmezőny többi része nem tűnik valami kiegyensúlyozottnak, de ők is felzárkózhatnak” - folytatta a dán a másik rivális elemzésével.

 magnussen-a-renault-rol-2018



Magnussen szerint idén sokkal jobbak lehetnek, mint a tavalyi évben: „Javítani szeretnénk a tavalyi nyolcadik helyezésünkön, és ezt reális célnak tartom. Jelenleg jól teljesítünk, és ha jó helyzetben találjuk magunkat a szezon felénél is, akkor újragondolhatjuk, mit is akarunk elérni.”

„Nyilván más, hogy most ugyanazzal a csapattal kezdek, mint tavaly. Sokkal másabb a felkészülés, és a tapasztalataira is hagyatkozhat az ember. A legfőbb dolog, hogy jó autónk van, jobb, mint tavaly ilyenkor” - zárta gondolatait 2018 előnyeivel a pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: