DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Verstappen: Várnom kellett volna, de nem tettem

A Kínai Nagydíjat követően Max Verstappen nem kerülhette el, hogy rázúduljon a kritikaáradat, miután egy elmért előzési manőverrel kiforgatta Sebastian Vettelt. Elismerni a hibáját, de nem dramatizálja túl a helyzetet.

A Red Bullnak esélye lett volna egy kettős győzelemre Sanghajban, sőt, akár Verstappen is nyerhetett volna, hiszen Daniel Ricciardo előtt haladt, miután a csapat meghúzta velük az extra kiállást a biztonsági autó alatt. A holland azonban először visszaesett a Lewis Hamilton elleni csatában, majd pedig nekiütközött Sebastian Vettelnek, ezzel nemcsak a német versenyét tönkretéve, de önmagának is kivívva egy 10 másodperces időbüntetést, ami által végül az 5. helyen rangsorolták.

vers



„Láttam, hogy szenved a gumijaival, és próbáltam későn fékezni a kanyar előtt, de egy kicsit blokkoltak a hátsó kerekeim, és így eltaláltam őt, szóval az én hibám volt” – beszélt a Vettellel való balesetről Verstappen. „Én sem így terveztem, és persze utólag már könnyű azt mondani, hogy várnom kellett volna. Bizonyára azt kellett volna tennem, de sajnos nem így lett.”

A Ferrari németjét talán Verstappen vezetési stílusa egyik legnagyobb kritikusának ismerhetjük, elégedetlenségének pedig már a csapatrádión is hangot adott, ám Verstappen elmondása szerint az autóból kiszállva már váltottak pár szót és szent a béke közöttük. „Igen, persze. Mi versenyzők mindannyian kerültünk már ilyen helyzetbe, szóval meg tudjuk beszélni egymás között.”

Verstappent a 2018-as szezon kezdetén is sokan megbélyegezhették a mezőny ügyeletes rosszfiújaként, hiszen a múlt héten, Bahreinben Hamiltonnal akadt össze. Adta magát a kérdés a Sky Sports riporterétől, hogy nem gondolja-e, hogy a történtek után le kellene nyugodnia a pályán, amire a holland így felelt:

„Könnyű ezt mondani. Mostanság persze nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, de ez még nem jelenti azt, hogy le kellene nyugodnom. Nem hiszem, hogy erről lenne szó, inkább csak balszerencsés, hogy ilyenek történnek, és ki kell elemeznem ezeket, hogy erősebben térjek vissza a következő versenyre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: