Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 20. csütörtök
F1

Ricciardo: Egy ilyen verseny megér 50 rosszat

Időnként még ma is felteszi magának a kérdést, hogy miért éppen az autósportot választotta, ahol a siker részben rajta kívül álló tényezőkön múlik, de a sanghajihoz hasonló győzelmek mindig kárpótolják Daniel Ricciardót.

Az ausztrál pilóta látványos stílusban, az egész élmezőnyt levadászva nyerte meg a Kínai Nagydíjat, miután bejött a Red Bull merész taktikai húzása, és a többiekkel ellentétben kiálltak új gumikért a biztonsági autó alatt. Ricciardo a 6. helyről startolva jutott fel a dobogó tetejére, és érdekesség, hogy eddigi hat győzelmének mindegyikét a harmadiknál rosszabb rajthelyről szerezte.

„Nem tudom, miért lehet ez, de úgy tűnik, hogy sosem nyerek unalmas versenyeket. Eddig mindegyik izgalmas volt” – állapította meg ezt a tényt maga Ricciardo is, akit igazi káoszspecialistának tartanak, aki általában lecsap a lehetőségre, ha a fő esélyesek bajba kerülnek.

ricciardo1

A pilóta hatalmas érzelmi hullámvasúton száguldott ezen a hétvégén, hiszen szombaton csak pár percen múlt, hogy egyáltalán részt tudott venni az időmérőn a motorcseréje miatt. De Ricciardónak már a szezon első két versenye is fájdalmasan alakult: rögtön Melbourne-ben váltócsere miatti rajtbüntetéssel kezdett, majd Bahreinben már a futam elején megállt alatta az autó. Mint most bevallotta, az ilyen tőle független botlásokat egyáltalán nem könnyű feldolgozni.

„Ez most király volt. Tegnap még tényleg azt gondoltuk, hogy a mezőny legvégéről fogunk rajtolni, 24 órával később pedig itt vagyok... egészen őrült ez a sport. Egy héttel ezelőtt már két kör után lehajtott fejjel sétáltam. Frusztrált az egész sport, frusztrált, hogy ennyi változó játszik benne szerepet. Néha még mindig megkérdőjelezem, hogy miért pont ezt a sportot választottam, hiszen itt olyan sok dolog történhet, amire nincs ráhatásom. Olykor ez nagyon lehangol. De aztán ha egyszer összejön egy ilyen nap, az megér 50 rosszat is” – mondta örömittasan.

Ricciardo a győzelemért hajtva megelőzte Raikkönent, Hamiltont, Vettelt és Bottast is, a leglátványosabb manővert talán a Mercedes britje ellen bemutatva, aki mellé nagy messzeségből dobta be tűpontossággal az autóját a hátsó egyenes végén.

„Néha muszáj megnyalni a bélyeget és feladni a levelet!” – élt egy felettébb furcsa hasonlattal, amikor erről az előzésről beszélt. „Nagyon élveztem. A lágy gumikon haladtam, és tudtam, hogy rövidebb féktávokat vehetek velük, mint a többiek. És sokszor előfordul, hogy csak egyetlen lehetőségünk van az előzésre, ezért próbáltam minden esélyt megragadni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?