Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 15. szombat
F1

A Red Bull is a Mercedes fölé nőhetett

Kiábrándító F1-es hétvégén van túl Lewis Hamilton - tempóból esélye nem volt ma felállni a dobogóra, ráadásul úgy érzi, a Ferrari mellett a Red Bull is elhúzott csapata mellett.

Évek óta nem ment olyan rosszul a Mercedes Formula-1-es istállójának, mind idén: három futam után a Ferrari és a Red Bull is rendelkezik futamgyőzelemmel, míg a brackley-i csapat eddig csak a dobogó alsóbb fokaira állhatott fel. 2014 óta nem volt ilyen sorozata Lewis Hamiltonéknak, amivel a brit természetesen nem elégedett. „Egyértelművé vált a hétvégéből, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak” – nyilatkozta a nagydíj leintését követően. „Melbourne után is veszítettünk a teljesítményünkből, de ezen a hétvégén talán még attól is nagyobb visszaesést tapasztaltunk. Valószínűleg a második vagy harmadik leggyorsabb csapat vagyunk jelenleg. Fejlődnünk kell, de nem áll előttünk lehetetlen” – mondta a címvédő, aki az előrelépés érdekében igyekszik nyomást gyakorolni csapatára.

 hamilton-portre3-2018

„Az utóbbi évek megmutatták, milyen nagyszerű csapat vagyunk mi – együtt fogunk maradni és folytatjuk a munkát. Itt és a gyárban is olyan keményen fogunk dolgozni, amennyire csak lehetséges. Fel kell ismernünk, hogy az autó mely tulajdonságaival van probléma, aztán az adott részlegekre nyomást kell gyakorolnunk, hogy érkezzenek a fejlesztések. Mindenki ugyanannyira vágyik a győzelemre, de a produktivitás érdekében fenn kel tartanunk a nyomást rajtuk.”

Hamilton a mai negyedik helyezésével is kilenc pontot faragott le az élen álló Sebastian Vettel előnyéből, de a tavalyi szezonnal ellentétben most nem csak a németre kell figyelnie. A hétvége alapján nagyon erősnek tűnik a Red Bull, miközben Valtteri Bottas és Kimi Raikkönen is meglepetést okozhat.„Ki tudja, mit tartogat még a szezon. Ha így folytatjuk, nagyon nehéz lesz nyerni, de az esetleges győzelem még többet jelentene, hiszen ez a szezon keményebb a korábbiaktól” – tette hozzá a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?