DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel legyőzte Raikkönent a kínai pole-ért

Bár sokáig úgy tűnt, Kimi Raikkönen lehet a Kínai Nagydíj időmérőjének leggyorsabbja, Sebastian Vettel az utolsó szektorban elkapta őt az első rajthelyért. Újabb első sor a Ferrarinál, a Mercedesek nem értek a nyomukba.

Száraz időben indult a Kínai Nagydíj időmérője, mindössze a fű volt még nedves az éjszakai esőtől, ami látható volt a pályaelhagyásokkor. 20%-os valószínűséget jósoltak arra, hogy ez az egy óra alatt rázendít az eső, erre viszont nem került sor.

A Q1 legnagyobb kérdése az volt, hogy sikerül-e időben kicserélni az erőforrás-egységeket Daniel Ricciardo autójában, aki a harmadik edzésen volt újabb látványos meghibásodás áldozata. A Red Bull szerelői pedig véghezvittek egy kisebbfajta csodát, hiszen három perccel az első szakasz leintése előtt beindult az autó motorja, és az ausztrál még éppen időben a pályára lépett. Bár csak a 14. helyre volt jó a köre, ez még éppen továbbjutást ért számára. A kiesők közé került a két Williams, a két Sauber, valamint az előző hétvége hőse, Pierre Gasly – a Toro Rosso ezúttal nem tűnt különösebben ütőképesnek, Brendon Hartley is csak a 15. lett. Az élen a két Ferrari végzett Sebastian Vettel vezetésével, méghozzá tekintélyes előnnyel a Mercedesek előtt, ami újabb aggasztó jel volt a címvédők számára.

A Q2 zamatát az adta meg, hogy négy autó, a Ferrarik és a Mercedesek egyaránt a keményebb, vagyis jelen esetben a lágy keverékkel próbáltak meg továbbjutást érő időt futni, mivel tudták, hogy az ultralágyak aligha lennének tartósak a verseny rajtjánál. A Ferrarik ezen is az élre álltak, a Mercedesek viszont elsőre csak a 4. és a 6. helyre jöttek be, így nekik jönniük kellett még egy menetre, hogy biztosak legyenek a dolgukban. A taktikán nem változtattak, újabb lágy szettet raktak fel az autókra, ezúttal viszont már Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is jelentősen javulni tudott és ők vették át az első két helyet. Az eredmény értelmében a Ferrarik és a Mercedesek a lágy keverékű gumikon fogják megkezdeni a vasárnapi futamot. A továbbjutók közé a Red Bullok, a Renault-k, Grosjean és Perez kerültek még be, míg az előző két nagydíjon remekül kvalifikáló Magnussen most a 11. lett, és búcsúztak a McLarenek is.

A Q3-ban aztán a Ferrarik visszaragadták a kezdeményezést, Raikkönen 1:31:200-as új pályacsúccsal állt az élre Vettel előtt, a Mercedesek pedig több mint négytizedes hátrányt szedtek össze mögöttük. A második menetet a Mercedesek kezdték meg előbb, de hamar kiderült, hogy a vörös autóknak nem tudnak ellenfelei lenni. Hamilton hibázott is, így be sem fejezte a gyorskörét, ami így is jó lett a 4. helyre Bottas mögött. A Ferrarik közül Raikkönen két lila szektorral kezdett, míg Vettel nem volt ennyire gyors, így nagyon is jó kilátás volt a finn első pole-jára a tavalyi monacói futam óta. Az utolsó szektorban azonban nagyot fordult a helyzet: Vettel tudott minden korábbinál jobbat menni, míg Raikkönen hibázott, így felcserélődött a két Ferrari pozíciója, a német várhatja az élről a piros lámpák kialvását. A Mercedeseké a második, a Red Bulloké pedig a harmadik sor lett, akiket Hülkenberg, Perez, Sainz és Grosjean követ.

 

Az időmérő végeredménye:

Q3 Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Sebastian Vettel Ferrari 1:31.095  
2 Kimi Räikkönen Ferrari 1:31.182 0.087
3 Valtteri Bottas Mercedes 1:31.625 0.530
4 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.675 0.580
5 Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:31.796 0.701
6 Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:31.948 0.853
7 Nico Hülkenberg Renault 1:32.532 1.437
8 Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:32.758 1.663
9 Carlos Sainz Renault 1:32.819 1.724
10 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:32.855 1.760
Q2        
11 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:32.986 1.072
12 Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:33.057 1.143
13 Fernando Alonso McLaren-Renault 1:33.232 1.318
14 Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1:33.505 1.591
15 Brendon Hartley Toro Rosso-Honda 1:33.795 1.881
Q1        
16 Szergej Szirotkin Williams-Mercedes 1:34.062 1.891
17 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:34.101 1.930
18 Lance Stroll Williams-Mercedes 1:34.285 2.114
19 Charles Leclerc Sauber-Ferrari 1:34.454 2.283
20 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:34.914 2.743
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: