DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Tavalyi körétől is lassabb az idei Williams

Bahrein után a kínai F1-es hétvégén is elmarad tavalyi formájától a Williams csapata. A gyorsabb autóban Szergej Szirotkin is tizedekre van Felipe Massa korábbi időmérős köridejétől.

Míg az élmezőnyben pályarekordok dőlnek, addig a Williams a saját tavalyi tempója mögött kullog - a múlt heti Bahreini Nagydíjon 1,3 másodperccel, most Kínában pedig több, mint fél másodperccel maradt el a 2017-es legjobb kvalifikációs körétől a grove-i gárda. A 16. helyen befutó Szirotkin 1:34,062-es időt futott a Q1-ben, ami Felipe Massa tavalyi 6. helyet érő idejétől 0,555 másodperccel gyengébb. Bahrein óta persze mindössze egyetlen hét telt el, így a csapatnak alig volt ideje arra, hogy valamennyit javítson saját helyzetén. „Természetesen dolgozunk, fejlődünk, de hiába vagyunk másik pályán, az alapok egyetlen hét alatt nem változtak” – fogalmazta meg Szirotkin, akit a pálya mind „a melegítés, a gumik viselkedése, a hosszú etapok és a túlmelegedés” tekintetében is kissé Ausztráliára és Barcelonára emlékeztette. 

 stroll-kina-pitstop



Lance Stroll tavalyi saját legjobb körén javítva a 18. helyen zárta a kvalifikációt. „Egy évvel ezelőtt bejutottam a Q3-ba, az akkor futott időmet most három tizeddel megjavítottam. Tudom, hogy sokkal jobb pilóta vagyok, mint akkor voltam. Ha minden a helyére kerül, akkor képes vagyok erre, ezt a tavalyi bakui dobogós helyezésem és az itteni Q3-ba való bejutásom is bizonyítja. Most nehéz időkön megyünk keresztül, innen kell visszatalálnunk a helyes útra” – nyilatkozta.

Nem a Williams az egyetlen csapat, amely Kínában elmaradt korábbi teljesítményétől - a Toro Rosso is gyengébbet ment idén, ám mindössze 0,076 másodperccel. Minden más csapat gyorsult a saját 2017-es teljesítményéhez képest.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: