DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Ferrari tempóján csodálkozik Hamilton

Tele van kérdőjellel a brit bajnok F1-es hétvégéje: miközben azon morfondírozik, hogy saját autója miért olyan kiszámíthatatlan, meglepetten figyeli, ahogy a csúcsformában lévő Ferrari elhúz mellette.

Hiába volt a Formula-1-es Kínai Nagydíj pénteki napja olyan szoros a Ferrari és a Mercedes között, az időmérőhöz érkezve a címvédő csapat már képtelen volt felvenni a kesztyűt a maranellóiakkal. A szeles és kifejezetten hűvös időjárás mindkét mercedeses pilóta dolgát megnehezítette, de látszólag Lewis Hamilton szenvedte meg jobban a körülményeket. Bár a Ferrari kiemelkedően jó formájával is foglalkozhatna eleget, a britet jobban izgatja az, hogy saját autója miért nem működött ideálisan az időmérőn.

hamilton-portrait2-2018



„A Ferrarival most nem foglalkoztam valami sokat, arra próbálok rájönni, hogy a saját tempónk miért nem volt meg” – írta az Autosport. „Valamiért az ő autójuk mindenhol jól működik, ami nagyon furcsa. A bahreini forróságban számítottunk rá, hogy erősek lesznek, de a valóságban még annál is jobbak voltak. Aztán meg ide jövünk, ahol a körülmények miatt nekünk áll a zászló, erre, ahogy részben tavaly is, az autójuk mindenütt működik. Nem tudom, meddig fog ez még tartani” – fogalmazott bizonytalanul Hamilton.

Toto Wolff csapatvezető egyértelműen a gumikezelést emelte ki, mint a visszaesés legfőbb okát. „A Ferrarikon látszik, hogy megfelelő tartományban tudják tartani a gumikat – az autójuk olyan, mintha sínen menne. Hozzájuk képest mi azonban többször kerülünk ki ebből az ideális tartományból. Hogy ez az autó tulajdonságaiból fakad-e, azt nem tudom.”

Bár a szél várhatóan marad, holnapra néhány fokkal melegebb időt jósolnak a helyszínen, ami kedvezően hathat a Mercedes problémáira.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: