DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo Hamiltont pártolja az ütközésben

Daniel Ricciardo is kifejtette álláspontját a múltkori Hamilton - Verstappen összetűzésben. Az ausztrál csapattársát hibáztatja, és egy saját korábbi élményét is felidézte az esettel kapcsolatban.

Felkapott téma lett az F1 világában a Bahreini Nagydíj második körében történt Lewis Hamilton – Max Verstappen eset, amikor is a fiatal holland az egyes kanyarban a címvédő mellé vetődve megpróbálta megelőzni őt. A manőver már szinte befejezettnek tűnt, ám a kanyarkijáraton Verstappen szélesre engedte az autóját, és a bal hátsó kerekével hozzáért Hamilton autójához. Míg a Mercedes komolyabb sérülés nélkül megúszta az incidenst, addig a Red Bull egy defekttel és egy sérült differenciálművel volt kénytelen visszaevickélni a bokszba. Míg a kínai forduló csütörtöki napján a fenti páros békült, addig a másik Red Bull-os még az esettel kapcsolatban fejtette ki véleményét.

„Őszinte leszek” – idézte Daniel Ricciardót az Autosport. „Büntetést nem érdemelt a dolog, szóval ez így rendben van. Kicsit arra a [2015-ös] helyzetre emlékeztet a szituáció, amikor Budapesten [Nico] Rosberg folyamatosan kifelé terelt, nekem pedig a kanyarkijáraton lévő rázókőre szorulva már semmi helyem nem maradt. Max már pozícióban volt, így szerintem nem kellett volna egészen a pálya széléig kiengednie az autót. Kicsit kapzsi volt, egyébként elöl maradhatott volna” – elemezte a helyzetet az ausztrál.

Többek szerint az egész szituáció elkerülhető lett volna, ha Hamilton kicsit engedékenyebb, de Ricciardo szerint a brit mindent megtett, ami tőle elvárható volt. Elvégre minimum egy autónyi hely minden versenyzőt megillet a pályán. „Hallottam, hogy néhányak szerint Lewis elvehette volna a gázt, de mondani könnyebb, mint megtenni. Lewis annyira leszorult a pályáról, hogy a kettes kanyarba már semennyi tempót nem tudott átvinni. Max még akkor is meg tudta volna csinálni az előzést, ha a kettes kanyarig egyszerűen Hamilton mellet marad. Szerintem túlságosan leszorította őt” – zárta Ricciardo.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: