DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kubica nem tanárnak érkezett

A lengyel pilóta minden erejével segíteni szeretné a Williams istállót és pilótáit, de egyáltalán nem Szirotkin és Stroll tanárának szerződött a grove-i istállóhoz, de Stroll nyitottabb.

Bár jó ideig a versenyzői ülésért is harcban volt a visszatéréséről álmodozó (és ezért sokat is tevő) Robert Kubica, végül meg kellett elégednie a harmadik számú versenyző szerepével. Nem hálátlan a sorsnak, hogy legalább ezt elérte hét év kihagyás után, de nem mondott le arról, hogy feljebb léphessen egy idő után.

A korábban szebb napokat is látott istálló sajnos a sereghajtók között találta magát ebben az évben. Az autó sem sikerült túl acélosra, ráadásul az istálló története során messze a legtapasztalatlanabb párossal vágott neki a 2018-as évadnak, Szergej Szirotkin újonc, Lance Stroll pedig egyetlen évet teljesített eddig.

Kubicához bármikor fordulhatnak segítségért, ha szükséges


A tapasztalatot a lengyel jelenti az istállónál, építenek is rá, különösen a fejlesztéseknél. Mégsem érzi úgy, hogy neki kellene tanítania a pilótákat, ugyanakkor bármikor fordulhatnak hozzá segítségért, nyitva áll az ajtó.

„Nem mondanám, hogy én vagyok a tanár, ők ketten pedig a diákjaim. Tény, hogy elég kevés tapasztalattal rendelkeznek, mint bárki más, amikor elkezd egy sportágat űzni. Lance és Szergej is bármikor kérdezhetnek tőlem bármit, de ezt Stroll gyakrabban megteszi, mint Szirotkin. Szergejjel nincs igazán személyes kapcsolatom, Lance talán azért keres többször, mert már van némi rutinja és tudja, miket kérdezzen” – nyilatkozta Robert Kubica a TVP Sportnak.

Az orosz egyébként jóval többet vár magától Bahreinben és arra számít, hogy a Williams teljesítménye is jelentősen feljavul. Úgy véli, annyira nem szörnyű a helyzet, mind az ausztráliai időmérő edzésen tűnt. Kubicáról pedig egyáltalán nem hiszi el Jacques Villeneuve feltevését, miszerint szándékosan szabotálná a versenyautó beállításait.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: