DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Wolff elismerte: A Mercedes hibázott

A címvédő gárda az első csatát elveszítette a Ferrari ellen: Sebastian Vettel legyőzte Ausztráliában Lewis Hamiltont. Toto Wolff beszélt az ausztrál eseményekről, és arról, mit vár a továbbiakban.

Mint az a szezonnyitó után kiderült, a Mercedes szoftvere rosszul jelezte a különbséget Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között: ennek köszönhetően került a német az élre, és nyerhette meg az Ausztrál Nagydíjat, ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy kitűnően védekezett a Mercedes címvédőjével szemben.

Toto Wolff saját számlájukra írja a vereséget: „Azt sejtettük, hogy az új szezon szoros harcot fog hozni, és az első verseny igazolta is az elképzeléseinket. Hibáztunk, és nem teljesítettünk a maximumon. Ez emlékeztet arra, hogy ez a legkeményebb versenysorozat a világon, ahol a hibákat a többiek kihasználják. Fájdalmas otthagyni ezeket a pontokat, különösen azért, mert megvolt a tempónk a győzelemhez Ausztráliában.”

„Most is azt csináltuk, amit minden kemény hétvége után. Megpróbáltuk megérteni, mi ment rosszul, helyére tenni a dolgokat, és biztosítani, hogy a jövőben ne lássunk ehhez hasonlót. A fájdalmas pillanatok igazán jó leckéknek bizonyulnak, a hibák pedig gyakorlásra késztetnek” - folytatta az utóbbi napok tevékenykedéseivel a Mercedes csapatfőnöke.

 wolff-elismerte-a-mercedes-hibajat-2018



Az osztrák szakember a nehéz körülményekről is beszélt: „Bahreinben ismét egy nehéz hétvégére számítunk, főleg a hőmérséklet változása fogja megnehezíteni az életünket. A viszonyok drasztikusan fognak változni az edzések és a futam között, így pedig nagyon nehéz lesz megtalálni az autó megfelelő beállítását.”

Wolff nem számít könnyű futamra a következő fordulóban sem: „Láttuk Melbourne-ben, hogy a Ferrarik különösen gyorsak, így itt is szoros csatát várok. Bahreinben is sokat jelent a motorerő a hosszú egyenesekben. Láthattunk néhány remek harcot itt az elmúlt években: részben a versenyzőink között 2014-ben. Úgy vélem, hogy izgalmas hétvége elé nézünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: