DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

De ki áll a Haas istállója mögött?

Az F1 legfiatalabb csapatának tulajdonosát ritkán látjuk a tv-képernyőkön, ám ez nem azt jelenti, hogy a csapat életében ne játszana fontos szerepet. Grosjean szerint ritka jó főnök Gene Haas.

A Haas 2016-os első királykategóriás versenyén elért hatodik helyezésével robbanásszerű bemutatkozást tudhatott magáénak (amit a második versenyen egy ötödik hellyel tovább fokozott), ám az igencsak magasra került lécet azóta sem tudta megugrani. Első két éve hullámzóan sikerült az amerikai istállónak, s ezen időszak átvészelésében Romain Grosjean szerint sokat segített a csapat elnökének mentalitása.

„Az ember próbálja végig megtartani az önbecsülését” – nyilatkozta a francia, aki alakulása óta jelen van a Haas életében. „2013-ban [a Lotusnál] szerencsém volt, hiszen az autónak köszönhetően többször is dobogóra állhattam, de volt már dolgom nagyon rossz technikával is. Az embernek hinnie kell magában, egy Haashoz hasonló csapat pedig segít ebben. Gene egyszer olyat mondott, aminél jobbat csapatfőnök nem is ejthet ki a száján: ’A versenyzőink jobbak az autónknál’. Az ilyen megjegyzés mindig jót tesz az önbecsülésünknek, és tiszteletről árulkodik.”

genehaas-2017-portre



Haas ritkán hallatja hangját a médiában, legtöbbször csak az olyan fontosabb témákhoz teszi hozzá véleményét, mint az F1 pénzdíjazása, a topcsapatok és a függetlenek közötti rés vagy legutóbb a Haas és a Ferrari kapcsolata. Grosjean szerint ha főnöke beszél, arra érdemes figyelni.

„Gene minden csapattag erőfeszítését elismeri” – folytatta a francia. „Nagyon intelligens ember, aki átlátja a dolgokat – a NASCAR-ból jól tudja, hogy versenyezni nem egyszerű dolog. Ahelyett, hogy nyomást helyezne ránk olyan kijelentésekkel, mint például ’ott akarom látni a nevem, mivel egy csomó pénzt beleöltem ebbe’, a tőle telhető legtöbb támogatást nyújtja nekünk. Nagyon pozitív a szemlélete, mindenkiből a legjobbat akarja kihozni” – ismerte el a csapattulajdonos érdemeit.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: