DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Grosjean Bahreinben is meglepetést okozna

Az elvártakhoz képest erősen szerepelt a Haas a szezonnyitón. A futamon a negyedik és az ötödik pozícióból kényszerültek kiállni a versenyzőik, így Romain Grosjean reménykedik az újabb jó eredményben.

Az Ausztrál Nagydíj bakijait gyorsan elfeledné a csapat, és minden adott lehet egy jó szerepléshez a következő hétvégén. A tempójuk remeknek tűnt az első versenyen, de az istállónak támadásokat kellett elviselnie a riválisoktól, mert az autó nagyban hasonlít a tavalyi Ferrarihoz. Ők ennek tudják be az amerikai alakulat remeklését. 

Romain Grosjean mindenestre örül a 2018-as autója jó teljesítményének: „Inkább kiállok a negyedik vagy ötödik helyről, minthogy minden versenyen a 15. pozícióban végezzek. Az autó nagyszerű, csodálatos volt, és ez reményt ad a jövőben. Nyilván azt is látnunk kell, hogy tudunk teljesíteni más pályákon, de ez egy elég pozitív kezdet. Mindannyian várjuk a következő versenyt.”

„Egy jó eredmény segítene elfeledtetni Ausztráliát. Megyünk Bahreinbe, és úgy fogjuk csinálni a dolgunkat, mint Melbourne-ben, teljes mértékben a munkánkra fogunk koncentrálni. Remélhetőleg újabb meglepetést tudunk okozni” - folytatta a tervekkel a francia.

grosjean-meglepetest-okozna



Igaz, Ausztráliában alig láttunk előzést, Grosjean megindokolta, miért lehet jobb versenyünk a második hétvégén a szezonnyitónál: „Imádok Bahreinben vezetni, mindig jó érzés itt lenni, mivel ez egy izgalmas pálya a versenyzésre és az előzésekhez. Több lehetőség van a helycserére: ott van az 1-es, a 3-as, a 11-es és a 15-ös kanyar is, és ezek teszik a legjobb versenypályák közé ezt a helyszínt.”

„Abu Dhabihoz hasonlóan nagy kihívással kell szembenéznünk, az FP2-n nagyon kell dolgozni ezen. El kell érni, hogy az autó jól működjön meleg és hűvösebb körülmények között egyaránt” - zárt a nehézségekkel a Haas versenyzője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: