DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ezért nem kapott büntetést Verstappen

Biztonsági autós időszak alatti sárga zászlós időszakban előzött Max Verstappen, mégis megúszta a büntetést. Most már a pontos magyarázatát is megtudtuk, hogyan zajlott az eset.

A virtuális biztonsági autós időszak után a valódi Safety Car is megérkezett a pályára az Ausztrál Nagydíjon, alaposan felforgatva a Haasok kiesése előtti sorrendet. Nem csak Sebastian Vettel, hanem többek között Fernando Alonso is jól járt a késői kerékcserével. Az ötödik helyre jött fel, amit később meg is tartott.

Eleinte úgy tűnt, hogy „csak” a hatodik pozíció az övé, de a visszajátszásoknál Max Verstappen utolsó pillanatos előzése gyanúsnak tűnt. A Red Bull is így gondolkodott, ezért a versenyigazgatónál kérdezett rá, mi legyen. Végül egyetlen pozíció visszaadásával lezárták az ügyet, mivel mindössze egyetlen tizedmásodperccel szelte át Alonso hamarabb a vonalat, mint a holland.

Átmenetileg Alonso elé került vissza Verstappen, aztán helyet cseréltek


Apróbb érdekesség még kialakult a visszaengedésnél is, ugyanis a McLaren spanyolja eleinte nem értette Verstappen karjelzését, hogy előzze meg, csak amikor már rádión is utasítást kapott rá, hogy megteheti. A csere végül el is döntötte az ötödik helyet, ugyanis a Red Bull-pilóta nem tudta megelőzni a kétszeres világbajnokot a leintésig.

A kérdéses előzés

„A Red Bull nem volt biztos a sorrendben, de úgy érezték, Fernando volt előrébb. Én is ellenőrizni akartam, mert nem volt egyértelmű elsőre. A hivatalos időmérő embereket kértem meg az ügy tisztázására, akik megerősítették, hogy Alonso valóban egy tizeddel előbb ért a kérdéses helyre” – magyarázta Charlie Whiting versenyigazgató.

„Szabad szemmel nagyon nehéz volt megállapítani, a lassítás mutatta meg egyértelműen. Amikor megbizonyosodtunk, közöltem a Red Bull-lal, hogy Maxnek el kell engednie Alonsót maga mellett. De Max már akkor jelzett a kezével, amikor a McLarennel még nem tudtuk közölni” – tette hozzá Whiting. Ez azért egyszerűbb, mint azonnal büntetni a pilótát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: