DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: A Ferrarival akarok nyerni

2008 óta semmilyen világbajnoki címet nem nyert a Scuderia. Sebastian Vettel arra készül, hogy vezetésével megtöri ezt a győzelemínséget és hazahozza Maranellóba a trófeákat.

Az idei év csúcsát jelentené a négyszeres világbajnok német pilóta számára, ha a nagy rivális Lewis Hamiltont legyőzve megszerezné a világbajnoki címét. Már a tavalyi évben is közel került ehhez, ám az ősszel tapasztalt sorozatos megbízhatósági problémák (valamint a szingapúri rajtkarambol) megakadályozták ebben.

Hála az elmúlt évek Mercedes-dominanciájának, immáron Lewis Hamilton is négyszeres bajnokként száll harcba az újabb trófeáért, mindketten az ötödikre hajtanak. Ha mindez idén Vettelnek sikerülne, akkor az, saját bevallása szerint egy igazi, végső elégtétel lenne.

Vettel idén el akarja orozni a címet Hamiltontól


„A végső elégtételt keresem, ami azt jelentené, hogy a Ferrarival megnyerni a címet, amely a Formula-1 történelmének legjobb csapata és az egész paddock legnagyszerűbb istállója. Ez a legfontosabb célom most, hogy a Ferrarival nyerjek, legyőzve a legjobbakat, akik közül az egyik, kétségtelenül Lewis” – nyilatkozta Sebastian Vettel.

„Egy pilóta számára elsődleges, hogy bizonyítsa, képes helyt állni a Formula-1-ben. Úgy vélem, hogy ha ez megtörtént és bent van az ember az F1-ben, akkor a győzelem a minden, semmi más nem igazán érdekel ezután. Az pedig egészen különleges, ha a legjobb ellen győzhet valaki” – fejtette ki a négyszeres világbajnok német.

„Ha megnézem azokat, akik ellen versenyeztem a száguldó cirkuszban, szinte mindig ugyanazok, akik ellen gokartban is felvettem a harcot. Lewis ellen ugyan gokartban nem versenyeztem, de hallottam már róla. Egy kicsit később a Formula-3-ban már találkoztunk, ott sokkal jobb volt nálam, majd végül az F1-ben is összekerültünk” – emlékezett vissza a német ász.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: