DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vandoorne sokat dolgozott, magabiztos

A McLaren belga F1-es pilótája szerint nem tudhatják, hogy pontosan hol állnak az erősorrendben, de pénteken a lehető legtöbb időt kell a pályán tölteniük, aztán a többi majd kiderül.

Fernando Alonso arról beszélt, hogy alig várja már a hétvégi Ausztrál Nagydíjat, ebben pedig egyetértett vele csapattársa, Stoffel Vandoorne is: a belga pilóta hasonlóan izgatott már az új autó és az új szezon miatt, ráadásul neki egyébként is különleges lesz majd ez a hétvége. 

"Melbourne nagyon menő szezonnyitónak, az első futam rögtön egybeesik a születésnapommal és jó emlékeim vannak a tavalyi versenyről, ami az első megmérettetésem volt a csapat versenyzőjeként. Most már mögöttem van egy teljes szezon, ezért magabiztosan, nyugodtan, felfrissülten érkezhetek meg Ausztráliába" - nyilatkozta Vandoorne. 

vandoorne_3



"Nagyon sokat dolgoztam a télen, edzettem és a mérnökökkel is sok időt töltöttem a gyárban, hogy felkészüljek erre az évre. Ugyan a szabályok nagyjából ugyanazok maradtak, mint tavaly, így is sok mindent kell megtanulni és a csomagunk eléggé más, mint az előző szezonban. Ugyanakkor érdekes lesz a pilóták és a szurkolók reakcióit látni az első halóval teljesített F1-es futam után" - tette hozzá.

"Nagyon izgatott vagyok, ez mindannyunk számára egy új kihívás kezdete. Maximalizálni kell a pályán töltött időt pénteken, megtalálni a beállításokat a pályához és felkészülni a hétvégére. Nem ragadtatjuk el magunkat, mert nem tudjuk biztosan, hogy hol vagyunk a többiekhez képest, de a tél véget ért és mindannyian alig várjuk, hogy kezdődjön a szezon."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: