DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Óvatos, de nagyot léphet előre a Haas

Bár Lewis Hamiltont is lenyűgözte a Haas kitűnő teszteredménye, az istálló mégis visszafogottan várja a 2018-as szezont. A rendszeres Q3-as szereplést viszont feltétlenül elérhetőnek tartják.

A barcelonai tesztelés utolsó napjaiban a Haas-Ferrari kitűnő eredményekkel jelentkezett, amivel még a világbajnoki címvédő figyelmét is felkeltették. Bár a téli időszakban több szakértő és a fogadóirodák is az amerikai csapatot a lehetséges sereghajtók közé sorolták, az istálló erre alaposan rácáfolt.

Természetesen igen pozitívan zárták a nyolc napot és hasonlóan bizakodva várják az idény kezdetét az istálló pilótái és vezetősége is. A VF-18 messze a legjobb autójuk lehet az eddigiek alapján.

„A tesztet követően azt mondhatom, a középmezőny része vagyunk, remélhetőleg a jobbik felén. A srácok szenzációs munkát végeztek az aerodinamika és egyéb tervezési területeken, már most sokkal jobb a versenyautó egyensúlya, mint a 2017-es modellé volt” – nyilatkozta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke.

Jó idők köszönthetnek Magnussenre és Grosjeanra


„Teljes egészében csak Ausztráliában fogjuk látni, hogy a többiek ellen ez mire elég, de úgy gondolom, óvatosan lehetünk optimisták. Már a tesztelésen is nagyon fontos a megbízhatóság. Ha az autó megbízhatóan fut, rengeteg adatot gyűjthetünk, amivel jobban felkészülhetünk az első versenyre. Egy jó versenyautónál kulcsfontosságú, hogy megbízható legyen”.

Megoldódott az elmúlt két év fékekkel kapcsolatos anomáliája? „Úgy fest, a probléma nagy része megoldódott, még ha nem is teljes egészében. Versenyt még nem futottunk vele, úgyhogy egyelőre óvatosan fogalmazok. Kapcsolatban álltunk a gyártókkal és közösen fejlesztettük a csomagot” – reagált Steiner.

Milyen célokat tűz ki maga elé az amerikai istálló 2018-ra? „A kettős pontszerzés mindig a lehető legjobb cél. Az egész szezon során szeretnénk mindkét autóval a Q3-ba kerülni, mert onnantól bármi történhet” – fogalmazott a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: