DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton: Nem ez lesz az utolsó fejezet

Nem az utolsó F1-es szerződését készül aláírni a négyszeres világbajnok, akiben nagy tűz lobog: alázni akar az edzéseken, pole-pozíciót szerezni és meggyőzően nyerni Ausztráliában.

A március 23-25-i Ausztrál Nagydíjra már új szerződés birtokában érkezhet meg Lewis Hamilton, aki a szóbeszéd szerint az új kontraktus értelmében 55 millió eurót is megkereshet évente. Az új megállapodás a hírek szerint két szezonra vonatkozna 2019-cel kezdődően, Hamilton azonban arra utalt, jelen állás szerint nem fogja szögre akasztani a bukósisakot, ha a még nem véglegesített szerződés lejár:

„Nem érzem úgy, hogy az utolsó fejezetet fogom elkezdeni, azt, hogy az utolsó szerződésemre vállalkozom” – mondta az AFP hírügynökségnek Hamilton. A Mercedes főnöke, Toto Wolff hasonlóan nyilatkozott – ő azonban tart attól, hogy az utolsó kontraktust Hamilton már a Ferrarival köti meg.



„Nem vagyok biztos abban, hogyan fogok érezni két-három év múlva, de most márciusban a 12. szezonomat kezdem meg, és annyira izgatott vagyok” – folytatta. „Nem tudom, hogy ez honnan jön, az a késztetés, hogy kiemelkedjek. De mégis, jobban, mint bármikor korábban életemben, jövő hétvégén ki akarok magasodni.”

Nagyratörő célokat jelölt ki az ausztrál versenyhétvégére, melyet utoljára 2015-ben, előtte pedig 2008-ban nyert meg: „Fitten akarok megérkezni Melbourne-be, el akarom érni a kijelölt testsúlyomat. Alázni akarok az edzésen, pole-pozíciót szerezni és meggyőzően megnyerni a futamot. Nem tudom, mennyi ideig fog tartani ez az érzés az új szezonban, de amíg így érzem magam, addig nem állok le” – hangoztatta motivációját Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: