DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Renault úgy kezdene, ahogy tavaly befejezte

2017-ben egyre javuló tendenciát mutatott a francia gárda, és sokszor ott voltak tempóban a Force Indiák környékén. 2018-at nagy önbizalommal kezdi a Renault, amit meg is indokoltak a csapatnál.

A teszteken nem ütköztek nagyobb problémákba, és nem sokkal voltak lemaradva versenytávban a legtöbbet teljesítő Mercedes és Ferrari mögött.  Az utolsó napokon a hiperlágyak is felkerültek a Renault-nál, de ezekből az eredményekből még nem szabad messze menő következtetéseket levonnunk.

Cyril Abiteboul, a francia istálló csapatvezetője szerint 2017-hez képest is előrelépett a csapat: „Előttünk van egy nagyon hosszú, 21 versenyes szezon, ami alatt sok minden történhet. Ez kiváló stabilitást és kiegyensúlyozottságot igényel. Úgy érezzük, hogy mindkét területen fejlődtünk a harmadik évünkbe lépve. Az új autón nagyon sok aerodinamikai változás, és nyilván a vázon is, amik elsőre nem feltétlen láthatók.”

 abiteboul-a-renaultrol2018



„Biztos vagyok benne, hogy minden területen sokat fogunk fejlődni az év alatt. Az önbizalmunkhoz hozzájárul, hogy van két rendkívül motivált versenyzőnk, akik jól ismerik a csapatot. Ez látszott is a tesztek alatt - nem hibáztak és nagyon részletes visszajelzéseket adtak nekünk, igen tisztán jelezték, mi lenne a jó irány Melbourne-re és hosszú távon” - dicsérte versenyzőit a francia szakember.

Abiteboul nem tudja és nem is akarja megjósolni az erőviszonyokat: „Természetesen vannak ismeretlen területek. A többiekhez viszonyítva a teljesítményünk csak Ausztráliában fog kiderülni. Tudjuk, hogy nagyon szoros lesz a középmezőny, de a célunk az, hogy úgy kezdjük az évet, ahogy 2017-et befejeztük: egységesen, a lelkünket kitéve és kemény versenyzéssel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: