DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vajon Kubica vezethet majd nagydíjon?

A lengyel hivatalos szerepe szerint tartalékpilóta a Williams F1-es csapatánál, de a múlt tapasztalatai alapján ez nem biztosíték arra, hogy egyik társa kiesése esetén ő állhat rajthoz a versenyen.

A Formula-1-es istállók hiába tartanak készenlétben tartalékpilótát, ez nem mindig jelenti azt, hogy vészhelyzet esetén az adott versenyzőt veszi elő a csapat. Davide Valsecchi 2013-ban élete lehetősége előtt állt, amikor a Lotusnál versenyző Kimi Raikkönen lesérült, így az istálló tartalékosaként az olasz joggal gondolta, hogy a következő versenyeken ő lesz a finn helyettese. A Lotus azonban mégsem őt ültette a világbajnok helyére, hanem egy „külsőst”, Heikki Kovalainent. Az esetből kiindulva felmerülhet a kérdés, vajon a Williams hogyan gondolkozik, de Paddy Lowe technikai igazgató mindenkit biztosított arról, hogy Lance Stroll vagy Szergej Szirotkin kiesése esetén biztosan Robert Kubica ülhet autóba.

kubica-2018-eloszezon-portre



„Versenyformában van a fickó” – írta a racefans.net. „Gondoljanak bele, mennyi elköteleződés kell ahhoz, hogy valaki ilyen szinten teljesítsen. Kemény élet az ilyen, de önszántából vállalta, és az elszántsága felénk is bizonyítja, hogy komolyan gondolja a feladatát” – dicsérte a lengyelt.

Kubica - aki kifejezetten élvezi a williamses szerepét - mára olyan fizikai formában van, hogy mostanra több energiát fordít a csapat céljaira, a Williams FW14-es fejlesztésére és a csapattársai segítésére, mint saját magára. „Közeledik a verseny és itt van Szergej, aki sosem járt még Ausztráliában, Lance-nek pedig ez lesz a második alkalma. Fontos biztosítani számukra, hogy az autó bármilyen szituációban jól fog működni és azt fogja tenni, amit ők szeretnének. Persze ez egy időigényes és nem is túl könnyű munka, de ez a reális cél előttünk. Az én feladatom az összkép szem előtt tartása és az autó fejlesztése.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: