DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nem ismétlődhet meg Verstappen vitás esete

Rengeteg vitát váltott ki Max Verstappen tavalyi, Austinban látott manővere, illetve az ezt szankcionáló ítélet. Az FIA tesz róla, hogy a jövőben ne is legyen esély ennek megismétlődésére.

Átalakítás alá esik az Egyesül Államok Nagydíjának helyszíne, az austini versenypálya azokon a pontokon, ahol vitás helyzetek alakultak, vagy alakulhatnának ki a pályát határoló fehér vonalak figyelembe nem vételével. Az FIA egyszerűen elhelyez néhány kerékvetőt a megfelelő helyeken.

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting nyilvánosságra hozta, hogy az idén, a versenynaptár szerint október 21-én megrendezendő USA Nagydíj során ne történhessen olyan, rengeteg vitát kiváltó eset, mint Max Verstappené az utolsó körben. Hosszú napokon át tartott ugyanis az odamondogatás a Red Bull holland pilótája, a rajongók és az FIA között.

A hátulról, gyors ütemben felzárkózó Verstappen az utolsó körben érte utol a nála lassabb Kimi Raikkönent, majd a tizenhetes kanyarban, egyértelműen a pálya négy kerékkel történő elhagyásával előzte meg a finnt, emiatt öt másodperces visszasorolásban részesült, így nem tarthatta meg dobogós helyét. 

Az ilyen eseteknek kívánja elejét venni az FIA


A Red Bull és pilótája szerint a legfőbb gond az volt, hogy a verseny során számos pilóta átlépte négy kerékkel a fehér vonalat több alkalommal is, például az első kanyarban, akár előnyszerzési célból is és rajta kívül senkit nem büntettek meg. Ezt rendkívül igazságtalannak tartották a bikák.

Charlie Whiting kijelentette, a pálya határait változatlanul figyelembe kell venni, ám az új kerékvetők, reményei szerint, meg is előzik a vitás eseteket. „A szemléletmód nem változik, csak egyértelműbb lesz minden. Emlékezzünk, 2016-ban Lewis Hamilton levágta az első sikánt Mexikóban, de tavaly már nem történt ilyesmi, mert szigorúbban figyeltünk”.

„Megpróbálunk az ilyen esetektől megszabadulni. A COTA (az austini versenypálya) az egyik jó példa erre. Néhány alacsony kerékvetőt helyezünk el, ahol Max elhagyta a pályát. Lesz néhány ugrató az utolsó és az első kanyar kijáratánál is. Folyamatosan tanulunk, de egy kicsit olyan, mintha egy lufit nyomkodnánk. Ha megnyomod az egyik oldalán, kipúposodik a másikon és fordítva. Ez történik velünk is. Úgy vélem, most már elég közel kerültünk ahhoz, hogy ne nagyon kelljen aggódnunk amiatt, hogy egy pilóta, előnyszerzés céljából elhagyja a pályát” – nyilatkozta Charlie Whiting.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: