DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Meglepő: Hamilton a Red Bulltól tart

A brit világbajnok bennfentes információkkal rendelkezik a Red Bull készülő fejlesztéseiről, így arra számít, hogy a bikák az F1 szezonnyitójára már favoritként fognak érkezni.

Bár a Mercedeshez hasonlóan a Red Bull csapata sem a köridőket hajszolta az idei téli Formula-1-es felkészülésen (a tesztsorozatról statisztikákat itt olvashatsz), szinte minden elemzés az élmezőnybe várja a Milton Keynes-i alakulatot. A címvédő Mercedes fél szeme is az energiaitalosokon van, Lewis Hamilton egyenesen úgy fogalmazott, hogy ők lehetnek idén azok, akiket le kell győzni.

hamilton-portre-2018



„Izgalmas év elé nézünk” – nyilatkozta a Petronas egyik rendezvényén a sajtónak. „A tavalyi szezonkezdetkor nagy teljesítménybeli különbség volt a csapatok között, ami idővel kopott el. Ezzel szemben az idei évet már rögtön kis különbségekkel kezdjük, a különböző ritmusban érkező fejlesztések hatására pedig mindig más kerülhet majd fölénybe. Szerintem jó eséllyel már most ők a leggyorsabbak, az első futamra pedig új alkatrészekkel is készülnek. Tudomásom szerint olyan fejlesztési csomagról van szó, ami 2-4 tizedet jelent majd nekik.” Daniel Ricciardo erről korábban annyit árult el, hogy a teszt és az idénynyitó között csapata fejlesztésekkel fogja felszerelni az autóját, melyek célja a teljesítménynövelés. 

„Kissé eltérően gondolkoznak, az autójuk mindig óriási leszorítóerőt termel” – folytatta a rivális elemzését Hamilton. „Ebben teljesen kilógnak a mezőnyből, filozófiájuk azonban nem működik mindenhol – a kanyarokban gyorsak, de a hosszú egyenesekben nagyon lassúak szoktak lenni, így változó, mikor tudnak ebből profitálni.”

A brit világbajnoktól Valtteri Bottas vette át a szót, ám ő maga sem tudta megmondani, a Mercedesre a Red Bull vagy a Ferrari jelenti-e a nagyobb veszélyt. „Szerintem mindkét csapat erős, egyiket sem becsülném le. A szezon eleji fejlesztéseknek nagy befolyása lesz az erőviszonyokra. Úgy érzem, háromesélyes küzdelemre számíthatunk, legalábbis az évet biztosan így fogjuk kezdeni” – zárta Bottas. Részlehajlás nélkül reméljük, hogy igaza lesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: