DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Kubica: 12 hónapja ezt senki nem hitte volna

Robert Kubica idén visszatért a Formula-1 világába, igaz (még) csak tesztpilótai szerepkörben. A lengyel sokat köszönhet a szurkolóinak, de büszke arra, ahogy visszakapaszkodott.

Ahogy aktív versenyzői éveiben is megszokhattuk korábban, Robert Kubicát egy hadseregnyi lengyel szurkoló kísérte el a versenyek döntő többségére. A Williams teszt- és tartalékpilótának szerződtette le (hét év kihagyás után) a lengyelt és a rajongók máris nagy számban megjelentek a barcelonai tesztelésen.

Amerre csak jár a pilóta, biztos hogy nagyszámú honfitársát láthatjuk a háttérben lengyel zászlókkal. Bár a szurkolók kissé csalódottak, hogy nem kapott teljes állást egyik csapatnál sem, a versenyző teljesen másképp látja, szerinte egyáltalán nem csalódást keltő a helyzete.

Kubica büszke arra, amit az elmúlt 12 hónapban elért


„A lengyel rajongók egyszerűen hihetetlenek. Egyáltalán nem kizárólag a Formula-1-ben követnek engem, hanem a ralizásom során is mindig ott voltak, vagy bármely más versenyágban próbáltam is ki magam. Akár esett, akár fújt, akár havazott, mindig a helyszínen biztattak, ez bámulatos” – dicsérte szurkolóit a népszerű pilóta.

„Tudom, hogy nagy várakozással tekintettek a szerződtetés elé és kissé csalódottnak érezték magukat, hogy nem kaptam állandó versenyzői ülést, de ezt nem ilyen szemüvegen keresztül kellene nézniük”.

„Úgy vélem, senki nem hitte volna ezt 12 hónappal ezelőtt, hogy esélyem lesz megragadni ezt a lehetőséget. A rajongók csak erősebbé tettek engem. Állandóan jobb kedvem lesz, ha meglátom őket, szeretnék mindenkinek köszönetet mondani” – tette hozzá Kubica.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: