DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Raikkönen lehet a sötét ló

Jó eséllyel utolsó esélye lesz idén Kimi Raikkönennek valami nagyot alkotni, de képes lesz-e kilépni Sebastian Vettel árnyékából? Szakértői elemzés útján boncolgatjuk a jégember esélyeit.

A szezon előtti teszteken legtöbbször csendesen megbújt Kimi Raikkönen, akit ráadásul egy betegség is hátráltatott Barcelonában, így kevesebb kört tehetett meg, mint négyszeres világbajnok csapattársa. A száguldó cirkuszban az elmúlt évek sikertelensége után már kevesen hisznek a finn világbajnoki címében, vannak olyanok, akik azonban adnak egy esélyt elemzésében a korelnöknek. Ilyen Ryan Ashenhurst is, a wtf1 szakírója.

Raikkönen idén már 38 éves, mindenki a jövőjéről spekulál, hogy év végén szögre akasztja-e bukósisakját, vagy tovább folytatja karrierjét. A Ferrarin belül évek óta úgy fest, inkább Vettel a kedvezményezett, bár 2016-ban csapattársa igencsak megközelítette őt az összetettben. Tény viszont, hogy a legjobb három istállóból a finn az egyetlen, aki nem nyert versenyt tavaly (sem). Sokak szerint a Scuderia ugyanúgy másodhegedűsnek szerződtette a finnt, ahogy honfitársát, Bottast a Mercedes. Sokkal gyakrabban harcolt a Red Bull pilótáival, mint Hamiltonnal és Vettellel a futamgyőzelmekért. Ugyanakkor szezonvégi nyilatkozatai, többek szerint arra engednek következtetni, hogy még nem égett ki, változatlanul ég benne az a tűz, ami a győzelemhez kell. 

Ki tud lépni Vettel árnyékából?


„Túl sokszor estünk ki különböző okokból. 2018-ra az a célkitűzésünk, hogy jobban teljesítsek, hogy harcban lehessek a győzelmekért és a világbajnokságért. Ez az, amit csapatként és pilótaként is tenni akarok” – nyilatkozta Kimi Raikkönen még 2017 végén.

Leszorítóerő tekintetében a tavalyi Ferrarit jobbnak tartották, mint a Mercedest és idén hasonló lehet a helyzet. Ha Malajziában és Japánban a megbízhatóság nem hagyta volna el a Ferrari csapatot, vagy Szingapúrban nem hibáznak ekkorát a rajtnál a pilótái, a vörös autók Abu Dhabiban is a címért csatázhattak volna.

Többek szerint Raikkönennek önzőbbnek kellene lennie. Úgy besétálnia a Ferrari garázsába, hogy elhiszi magáról, ő is toppilóta. A lehetőségeket megragadva még 38 évesen is lehetne keresnivalója, idén ráadásul nincs is nagyon mit veszítenie, mert szerződése lejár és számos pilóta ácsingózik az ülésére. Valószínűleg, ez lehet az utolsó esélye. A teszteredménye pedig egészen közel van Vetteléhez, a tempója meglenne.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: