Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 19. szerda
F1

Új technikai igazgató szorítja háttérbe Newey-t

Bár az F1-es paddock egyik legtehetségesebb és legsikeresebb mérnökének tartott Adrian Newey továbbra is marad a csapatnál, a szakember ismét háttérbe vonul a legújabb szervezeti átalakítás nyomán.

Adrian Newey a 2017-es aerodinamikai szabályváltozások hatására újfent komolyabb szerepet vállalt a Red Bullnál, amely nem kis részben az általa tervezett autóknak köszönhetően dominálta a 2010-es évek első felét, szakértők szerint pedig karosszéria terén még mindig az energiaitalosok konstrukciója a legjobb. A szakember mindeközben viszont az Aston Martinnal közösen is dolgozik a Valkyrie-projekten, s vélhetően ez lehet az egyik oka, hogy ismét hátrébb lép egyet a Formula-1-es alakulatnál.

wache-redbull-2017-1

Wache Ricciardóval együtt ünnepelte a tavalyi bakui győzelmet

Christian Horner ugyanis bejelentette, hogy bár Newey továbbra is marad „Chief Technical Officer”, az eddig teljesítményért felelős főmérnökként dolgozó Pierre Wache lép elő technikai igazgatóvá: „Ez a fejlődésünk része. Adrian marad technikai vezető, Pierre-é lesz a központi szerepkör technikai igazgatóként, Rob Marshall pedig továbbra is marad mérnökigazgató” – idézi a csapatvezető szavait a Motorsport.com szakoldal.

A karrierjét a Michelinnél kezdő, majd a Saubernél is megforduló Wache így fogalmazott: „Tisztában vagyok vele, mit jelent ez a pozíció és milyen kockázatokkal jár. Nem azt mondom, hogy megijeszt, de tudom, milyen eredményeket várnak el, és szeretném megmutatni, hogy képes vagyok elérni őket. Nem fogok mindent megváltoztatni, de nyilván másként fogok dolgozni. Adrian főként az aerodinamikával foglalkozott, én pedig inkább arra koncentrálok, hogyan vigyük át az erőt az aszfaltra.”

Horner hozzátette: Newey a mostani változás ellenére is újra élvezi az F1-es kihívásokat. „A jelenlegi szabályok egyértelműen teret adnak Adrian kreativitásának. Kiválóan hozzájárul a csapat eredményeihez, és nagyon élvezi a mostani előírásokat. Nyilván egyszerre foglalkozik most az Aston Martin utcai autóival és az F1-gyel, de jó látni, hogy újra motiválja és élvezi utóbbit.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?