DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardo szerint a Ferrari is odaérhet

A Red Bull kitűnő formát mutatott a barcelonai tesztelésen, ám nem bízzák el magukat. Daniel Ricciardo szerint jelenleg nem ők a leggyorsabbak, a Ferrari az utolsó napokban remek tempóval jelentkezett.

Bár a Mercedes technikai igazgatója szerint a Red Bull konstrukciója a legjobb és Lewis Hamilton is úgy érzi, a bikák reális fenyegetést jelentenek a világbajnoki címvédőre, látva azok rövid- és hosszútávú meneteit. Úgy fest, a Red Bull, a Mercedes és a Ferrari között dőlhet el a 2018-as világbajnoki cím.

Daniel Ricciardo éppen emiatt nem is meri kijelenteni, pontosan hol áll jelenleg a rangsorban az energiaitalos istálló. A második, négynapos tesztelés elején azonnal az ausztrál ragadta magához a kezdeményezést és egy kiváló pályacsúccsal jelentkezett. Ám a Ferrari mindkét pilótája alaposan megdöntötte a következő napokban, a Mercedesnél pedig egyértelműen nem mutatták meg a valós, egykörös tempót.

A versenyeken is ilyen közel lehet egymáshoz a Ferrari és a Red Bull


„Igen erős tempóval rukkoltunk elő a tesztelés során, de ahogy nézem a riválisokat, arra gondolok, á, nem tudom! Úgy vélem, rendben vagyunk. Azt azonban nem hiszem, hogy a miénk lenne a leggyorsabb autó a mezőnyben, még lenne hova fejlődnünk. Ahhoz azonban elég közel lehetünk, hogy komolyan harcba indulhassunk” – fogalmazott Daniel Ricciardo.

„A Ferrari az utolsó napokban alaposan beleerősített. Meglehetősen jó tempót mutattak, így nehéz jósolgatni. Amikor azt látjuk, hogy a többiek ilyen erős időket futnak, nem gondoljuk, hogy mi lennénk a leggyorsabbak. Még kellene egy kicsivel több tempó, de a harcban biztosan ott leszünk” – tette hozzá az ausztrál.

„Sokkal jobb tesztelési időszakot zártunk, mint tavaly, rengeteg kört teljesítettünk, jelentősen jobban állunk, mint tizenkét hónappal ezelőtt. Némelyik etapunkon tökéletesnek tűnt az autó, máskor azonban kissé szenvedtünk az egyensúllyal. De úgy látom, minden csapatnak voltak erősebb és gyengébb menetei. Mindannyian próbálgatunk, tesztelgetünk. Néha felraktunk valamit az autóra, ami nem működött, de a legtöbb hozta, amit vártunk tőle, ez pedig ösztönzőleg hat” – zárta gondolatait Ricciardo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: