DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A McLaren közelebb a Renault-hoz, mint valaha

Bár a McLaren az elmúlt másfél hét során problémahegyekkel találta magát szemben a barcelonai tesztelésen, pilótája szerint közelebb állnak a Renault-hoz, mint a Hondával bármikor.

Nem kezdte ki (egyelőre) a wokingi istálló és újdonsült motorszállítója, a Renault kapcsolatát a meghibásodásokkal teli tesztidőszak. Bár a nyolc tesztnapból mindössze kettő zajlott nagyobb problémáktól mentesen az istálló számára, a francia motorszállítóval változatlanul kitűnő, jobb, mint az előző három évben a Hondával bármikor is.

Stoffel Vandoorne az MCL33 tesztelése közben végre egy sima tesztnapot teljesített csütörtökön, Barcelonában. Ezen a héten a másik három napon ez egyáltalán nem sikerült, a versenyautó folyton lerobban, legutóbb pénteken, Fernando Alonso alatt állt meg délelőtt, már az első gyors kör felénél a gép, ezúttal turbóhiba miatt.

A belga versenyző továbbra is bízik az új szövetségben. „Idáig minden nagyon jól ment. Úgy vélem, hogy a McLarent és a Renault-t szorosabb kötelék fűzi egymáshoz, mint a Hondával bármikor is, mivel a két partner kultúrája többnyire azonos” – dicsérte mindkét felet Vandoorne. Ezek szerint az ősszel nyélbeütött csere-bere mindenki számára előnyös, ugyanis a Toro Rosso és a Honda is nagy boldogságot talált egymás oldalán és kölcsönösen elégedettek a másikkal.

A McLaren autója gyors, de megbízhatatlan, legalábbis egyelőre


„A miénk nagyon nyitott kapcsolat. Ha bárki hibázik, a másik nem kezdi azonnal okolni érte. Ha problémák merülnek fel, gyorsan találnak rá megoldást. Talán éppen erre volt szükségünk, hogy nagy lökést adjon a csapatnak. A gondjaink ellenére is nagyon pozitív tesztelést zártunk. Mindenki így érzi és ez fontos, hogy megőrizzük motivációnkat” – tette hozzá a fiatal belga.

„Hogy nagy lenne a lemaradásunk? Természetesen vannak gyors istállók, de nem is gondolom úgy, hogy idén a Ferrari és a Mercedes szintjére kell felérnünk. Minden téren fejlődnünk kell. Ez nem az a sportág, ahol bármelyik csapat egy pillanatra is leállna a fejlesztésekkel. Most elégedett vagyok a csomagunkkal. A beállítások terén többé-kevésbé már helyben vagyunk, a rendszerek működését ismerjük” – fogalmazott Stoffel Vandoorne.

Remélhetőleg, a McLaren túllendül kezdeti nehézségein, mert ha továbbra is csak a csalódás marad idén, akkor az hamar kikezdheti a még éppen csak elkezdődött partneri viszonyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: