DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Verstappen: A McLaren nem ellenfél

Max Verstappen kifejezetten elégedett a Red Bull eddigi teljesítményével és azt is leszögezte, hogy egyáltalán nem számol sem a McLaren, sem a Renault közelségével. Túlzott optimizmus vagy a valóság?

Tegnap pályacsúcsot döntött Daniel Ricciardo az RB14-essel. Ezt ugyan hiperlágyon teljesítette az ausztrál, de mégis komoly fokmérő lehet a Red Bull idei versenyautójának erejét mutatva. Tavaly ilyenkor pesszimistán várta a szezont Ricciardo és Max Verstappen is, most azonban éppen ellenkezőleg, tele vannak önbizalommal.

A Mercedes technikai igazgatója szerint a Red Bull a legjobb konstrukció idén, de azért messzemenő következtetéseket még kissé korai levonni a tesztnapokon megfutott köridőkből. Azt azonban Verstappen is elismeri, hogy az idei rakéta nagyon jól sikerült és semmi kétség afelől, hogy a három, Renault-erőforrást használó autó közül az övék a leggyorsabb.

Max Verstappen szerint biztosan legyőzik a McLarent és a Renault-t is


Veszélyes lesz a Red Bullokra a McLaren, illetve a gyári Renault? „Mindenkire igyekszünk figyelni, de nem hinném, hogy ők lesznek a fő riválisaink. Nem is szeretnénk, hogy ellenük kelljen harcolnunk, mert az azt jelentené, hogy nem végeztünk elég jó munkát. Nekünk előrefelé kell tekintenünk” – nyilatkozta magabiztosan a fiatal holland a Motorsport.com szaklapnak.

„Meglehetősen nyugodt vagyok, elég jól sikerült eddig a tesztelésünk, semmi komoly gond nem adódott. A saját munkánkkal lehetünk elfoglalva. Nyilvánvalóan, ez a hét jobb, mint a múlt hét, a hőmérséklet jóval magasabb, sokkal többet sikerült megtudni az autónkról. Végzem a munkám és várom, hogy Ausztráliába érkezzünk. Most tényleg nagyon várom!” – folytatta optimistán Verstappen.

A húsz éves holland tehetség vajon harcba indulhat a világbajnoki címért is? „Ötletem sincs erre, egyelőre. Mindent az elejétől kell kezdenünk, megvárni a szezon kezdetét és megnézni, hogyan alakul az első néhány verseny. Azután már nagyjából képünk lehet arról, hogy harcolhatok-e a címért, vagy sem” – reagált a kérdésre Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: