DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Idegörlő F1-es újraindítások várhatók

Az eddig alkalmazott repülőrajt helyett már az idei évtől állórajttal indíthatják újra az F1-es futamokat. A megoldás izgalmakkal kecsegtet, ám jelentős veszélyeket is rejt magában.

A Formula-1 története során idén először láthatunk állórajtos újraindítást a biztonsági autós periódusok után. A Motorsport.com beszámolója szerint a safety car fényhídjának lekapcsolásakor a pályák körüli kijelzőkön „SS” (standing start) rövidítés lesz látható, miközben a hivatalos csatornákon keresztül a csapatok ugyanezt az üzenetet hallhatják majd. Ha a körülmények nem ideálisak az állórajtra, a kijelzőkön „RS” (rolling start) felirat jelenik meg, ami a repülőrajtra készíti fel a mezőnyt.

A keddi tesztnap végén hat résztvevő segítségével ezt a rendszert, pontosabban ennek szoftverét tesztelte az FIA. Arra voltak kíváncsiak, a rajtrácson álló autók kijelzőin megjelennek-e a megfelelő üzenetek, de ha már a helyszínen voltak, a résztvevő versenyzők egy állórajtot is kipróbálhattak a frissen aszfaltozott barcelonai célegyenesben.

f1-rajt-barcelona-2017



A Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, a Haas és a Williams egy-egy pilótája működött közre a próbán, és mivel nap végi gyakorlásról volt szó, több autó is erősen használt abroncsokkal volt felszerelve. A haasos Kevin Magnussen szerint a tavaszi időjárás és a kopott gumik párosítása egy kifejezetten nehéz indulást eredményezett. „Szinte lehetetlen volt ez az elrajtolósdi” – panaszolta. „Nagyon magas hőmérsékletre van szüksége ennek az aszfaltnak. Egy versenyen képtelenek lettünk volna eljönni, egyszerűen nem bírtam működésre bírni a gumikat”.

Tanulságos teszt lehetett ez az FIA számára, hiszen egy versenyen is teljesen eltérő kopottságú Pirellikkel sorakoznának majd fel a pilóták a rajtrácsra. Amennyi izgalommal járhat, ugyanannyi veszéllyel is fenyegethet ez a megoldás, ám ezzel a sportot felügyelő szövetség is tisztában van: a mai és holnapi (szerdai és csütörtöki) nap végén további gyakorlást terveznek.

A spanyolországi felkészülésről élő, szöveges formában itt olvashattok.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: