DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Korábbi embere szerint a McLaren rossz lóra tett a Renault-val

Egy ügyfélcsapat sosem lehet első: a számos istállónál szolgáló F1-es mérnök szerint a Renault mindent megtesz majd, hogy gyári stábjával legyőzze a McLarent, amely csak veszített a Honda leváltásával.

Az erős köridők ellenére – Stoffel Vandoorne összesített harmadik helyen végzett a legpuhább abroncsokkal – a Renault-ra váltó McLaren első barcelonai tesztje nem alakult zökkenőmentesen, miközben a Honda-motorokat megöröklő Toro Rosso komoly meglepetést kiváltva probléma nélkül körözött, és minden csapat közül a legnagyobb távot teljesítette. Az olasz istálló pilótája, Brendon Hartley megjegyezte, a McLaren hibát követett el az erőforrásváltással. Nem egyedül ő gondolja így:

„Már tavaly is fenntartásaim vannak, melyek továbbra is megvannak” – mondta Joan Villadelprat, a számos F1-es csapatnál, köztük McLarennél megforduló spanyol mérnök a Marca lapnak. „Azt gondoltam, ez egy elsietett döntés volt, melynek következtében minden előnyüket elvesztik. Egy ügyfélcsapatnak mindig vannak korlátjaik, különösen, ha a partner a Renault.”



Mi a legfőbb kockázat, ami a motorszállító részéről fenyegeti Wokingot? „Úgy vélem, hogy a francia büszkeségük arra készteti majd őket, hogy legyőzzék a McLarent. Meglátásom szerint aerodinamikailag nagyon fejlett autójuk van, de ahogy az év halad, a Renault eléjük fog kerülni. Nem költenék el azt a sok pénzt Párizsból, ha nem lennének saját ambícióik. Azt nem kétlem, hogy Fernando dobogókat fog szerezni, de ezt leszámítva nagyon nehéz helyzetben lesznek.”

A Toro Rossótól viszont Villadelprat meglepően nagy ugrásra számít: „Nem zárom ki azt sem, hogy a Renault és McLaren szintjén lesznek. Nagyon jól tudom, hogy tökéletesen passzolnak a Hondához, és azt akarják, hogy a projekt beváljon, akárcsak a Red Bull. Biztos vagyok benne, hogy 2019-ben a Red Bull is használni fogja a motort, így minden módon segíti a fejlesztését. A Honda potenciálja óriási, ha valaki segít becsatornázni” – utalt arra, milyen lehetőséget hagyott veszni a McLaren.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: