DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Hamilton feláldozta magát a csapatért

Lewis Hamilton inkább lemondott a kedd délutáni vezetés lehetőségéről, hogy ne veszítsen értékes időt a Mercedes az egyetlen autó átállításával. A címvédő csapat ismét igen megbízhatónak tűnik.

Reggel fagyos körülmények fogadták a teszt résztvevőit Barcelonában, nem véletlen, hogy az első néhány órában értékelhető események nem is történtek a pályán. Mivel éppen az ebédszünet környékére jósolták a leginkább elfogadható időjárást, így a szervezők úgy döntöttek, hogy nem tartják meg a szokásos, egy órás szünetet, hanem megszakítás nélkül, este hat óráig lehet tesztelni.

Ez több istállónál is felborította az előre eltervezett menetrendet, így történt ez a gyári Mercedesnél is. Eredetileg ugyanis a szünet után már Lewis Hamilton váltotta volna Valtteri Bottast, de az autó átállításával értékes időt veszített volna a csapat, így inkább úgy döntöttek, délután is a finn marad a volánnál.

A különösen hideg hőmérséklet miatt a délelőtti időszakban az istálló inkább az aerodinamikai mérésekre helyezte a hangsúlyt, a nap közepén kissé melegedett az idő, így némi gumitesztelés is belefért. A Mercedes-erőforrások ismét rendkívül megbízhatónak tűnnek, a keddi napon a három, Mercedest használó csapat összesen 1285 kilométert teljesítettek gond nélkül.

Végül egész nap Bottas vezethetett


Bár a csípős hideg megnehezíti az új versenyautó viselkedésének mélyebb vizsgálatát, a Mercedes így is választ kapott több kérdésére. Hogy élte meg Lewis Hamilton, hogy délután végül nem ülhetett autóba?

„Az állandóan változó hőmérséklet és a tegnap elvesztett idő miatt kézenfekvőnek tűnt, hogy délután is Valtteri maradjon a volánnál. Mivel délelőtt ő vezetett, már minden kényelmesen rá volt beállítva, közel egy órát vesztettünk volna az értékes, pályán eltölthető időből, ha pilótát cserélünk” – nyilatkozta Lewis Hamilton.

„Mivel valójában fogalmunk sem volt arról, milyen idő lesz délután, meghoztam a döntést és feláldoztam a saját időmet, hogy a csapat minél több ideig körözhessen a pályán és minél inkább megérthesse az autó viselkedését és lehetőleg minél inkább a terv szerint haladhassunk” – tette hozzá a világbajnoki címvédő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: