DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A McLaren dühös a tesztelést blokkolókra

A borzalmas időjárás igencsak gátolja a Formula-1-es csapatokat új versenyautójuk megismerésében, ám mégsem lesz extra tesztnap, mert két istálló "önző érdekből" nem szavazta meg a tervezetet.

A wokingi csapat versenyigazgatója, Eric Boullier mérges két riválisra, amiért a pluszban tervezett, barcelonai tesztnap ellen szavaztak. Amióta megkezdődött a téli tesztidőszak, nem sok örömük van benne a csapatoknak, az időjárás ugyanis rendkívül hideg és cudar.

Egyedül a hétfői nap volt nagyobb részben használható, kedden tovább hűlt az idő, szerdán pedig a havazás és a fagypont körüli hőmérséklet, majd az ezt követő komoly esőzés vett el értékes időt a mezőnytől. Ez azért baj, mert meglehetősen korlátozottak a tesztelés lehetőségei jelenleg a Formula-1-ben, a melbourne-i idénynyitó előtt mindössze az eheti és a jövő heti négy-négy barcelonai tesztnap áll rendelkezésre megfelelően kiismerni az új versenyautókat.

Egyik istálló sem tudja hatékonyan tesztelni új autóját, de marad a 4+4 tesztnap


Felmerült a lehetőség, hogy egy ötödik tesztnapot is beiktatnak péntekre, vasárnapra, vagy hétfőre, amikor vélhetően már sokat javul az időjárás. Rövid idő állt rendelkezésre, de a csapatvezetők teljes egyetértése kellett volna ahhoz, hogy az extra teszt valóban megrendezésre kerüljön. A konszenzus azonban elmaradt, így nem lesz plusz tesztnap sem.

„A tesztidőpontokat megváltoztatni csak teljesen egyhangú szavazással lehet. Tehát minden csapatnak egyet kellett volna értenie ebben. Sajnos úgy fest, két istálló nem akart változást. De ez így nyilvánvalóan kidobott pénz. Arra költöttünk rengeteg pénzt, hogy itt legyünk, a pályát pedig erre a két hétre úgyis lefoglaltuk” – morgolódott Eric Boullier.

„Megvolt a lehetőségünk, hogy egy ötödik napot is teszteljünk, vasárnap és hétfőn már sokkal kedvezőbbek az időjárás-előrejelzések. Szükségünk lenne erre a nyolc napra, hogy a pályán is megfelelően leteszteljünk mindent az első futam előtt. A megbízhatóságtól kezdve mindent ellenőrizni kell. Ez viszont így csak pénzpazarlás, bizonyos emberek önző érdekei miatt” – fogalmazott élesen a McLaren főnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: