DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

McLaren: Nem nagy ügy az elhagyott kerék

Most nem a motor, hanem a futómű miatt veszített órákat az F1-es előszezoni teszt mai napjából Fernando Alonso. Valami átok ülhet a McLarenen, de a vezérigazgató szerint semmi gond nincsen.

Az idei első Formula-1-es tesztnapon mindössze néhány percig kellett várnunk arra, hogy komolyabb akciót lássunk Barcelonában: Fernando Alonso McLarenje a pálya egyik tempós jobbosában bizonytalanul inogni kezdett, majd megpördülve a sóderágyban kötött ki. Az egyik kerekét maga mögött hagyó, bukótérben ragadt autó miatt piros zászlóval szakították meg az edzést, miközben a spanyolban vélhetően fájdalmas emlékek törtek a felszínre. A narancs-kék McLaren mindössze néhány perccel az ebédidő előtt tudott ismét visszatérni a pályára, így a délelőtti menetet összesen tíz megtett körrel a nyolcadik helyen zárta.

 

Ahogy Zak Brown az esetet követően szűkszavúan elárulta, a kicsúszást a kerékagy okozta, amire „gyors” megoldást találtak. „Semmi gond nincs, erre való a tesztelés” – nyilatkozta a vezérigazgató. „Szerintem a többi csapat is elszenved különféle problémákat, ezért is tartunk tesztet. Nem veszítünk ezzel sok időt, szóval nem komoly a probléma.”

Az eset sokakban nem is olyan régi sebeket téphetett fel: tavaly ilyenkor minden más csapat többnyire problémamentesen rótta a köröket, miközben a McLaren-Honda a kilométerek helyett az erőforrásokat fogyasztotta. Arra a kérdésre, hogy a mai incidens hatással van-e a csapat hangulatára, Brown külön kiemelte, milyen jó náluk a légkör. „Semmi dráma nincs. A garázsban mindenki nyugodt és a dolgát végzi. Szerintem mindannyian hozzászoktunk már, hogy ennyi tekintet övez minket. Élvezzük a dolgot, a saját magunk által felállított elvárásokon túl ez nem helyez ránk extra nyomást. Kiváló a hangulat nálunk, mindannyian örülünk, hogy a pályán lehetünk. Most a gyárunkban is mindenki ide figyel. A bejáratásunk nagyon jól ment, szóval izgatottan várjuk az új szezont” – bizonygatta.

alonso_2018_mclaren



Miközben a tavaly még általuk használt, azóta a Toro Rossóba szerelt Honda-erőforrás rendületlenül körözött, addig ők maguk a baleset miatt órákat vesztegeltek a bokszban. Bár egyelőre hibamentesnek tűnik a japán motor, Brown szerint olyan nincs, hogy a Red Bull fiókcsapata problémák nélkül csinálja végig a napot. „Szerintem nincs olyan csapat a bokszutcában, amelyik problémamentesen zárná a mai menetet. Nem hiszem, hogy valaha lett volna ilyen alkalom. Mi azonban a saját feladatainkkal foglalkozunk, és elégedettek vagyunk az eddig elért eredményekkel” – zárta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: